Előre eltervezett felfedező út kis bolyongással és őzikékkel
Habár rengetegszer jártam már a Budai-hegységben, mindig akad pár terület, pár csúcs, pár megnéznivaló, pár szépkilátás ami kimarad. Tudtam előre, hogy amikor szabadságon leszek, megtehetem, hogy hétköznap egyedül elmenjek kirándulni. Szerencsére november elejéhez képest az idő szép volt, így megfogtam a térképem, felhúztam a cipőm, felvettem a hátizsákom és útnak indultam.
Kezdőpontom a Nagyhíd megálló volt, amely a Széll Kálmán térről villamossal nagyjából 12 perc alatt megközelíthető. Itt, a híd aljában találtam a zöld jelzést, amely elvezetett a száraz Ördög-árok mentén, majd egy hídon átkelve a Battai lépcső felé, amelyet a Nagybányai lépcső követett. Ezen útszakaszon a pulzus felszökik, az első verejtékcseppek megjelenhetnek.
A lépcső tetején egy építkezésbe futottam, épül a sok vitát generált lakosztály. A félig kidőlt vagy arrébb tessékelt információs táblát azért még el tudtam olvasni. I. Mátyás és II. Ulászló uralkodása alatt (vagyis az 1500-as években) a terület közelében épült egy királyi vadászkastély, amelynek romjait ma is megtekinthetjük a Hűvösvölgyi út 78. szám alatt. Egy hatalmas, körülbelül 4 kilométer hosszúságú falat emeltek a vadaskert bekerítésére, melynek darabjait néhol még a mai napig felfedezhetjük.
Száz méterrel arrébb el is érkezünk az Apáthy-sziklához, amely nevét egykori birtokosáról, Apáthy Gáborról kapta. A környék emblematikus sziklájára ki lehet sétálni, sőt, erősen ajánlott is, mert csodaszép a kilátás róla. Ottlétemkor kezdett leereszkedni a köd, de az őszi táj így is nagyon szép volt. Sajnos, a környéken lévő nagyobb építkezések látképe és zaja ezt elcsúfította.
Az ösvényt tovább követve még több helyen találkozhatunk információs táblákkal, amelyekről a helyi geológiát, növényvilágot, állatvilágot, veszélyeztető tényezőket, természeti értékeket ismerhetjük meg. Több helyen is találkozhatunk padokkal és kukákkal. Utóbbi nagyon hasznos, már csak azért is, mert kedvelt kutyasétáltató környéken járunk. Elsétálunk a Kőkapu mellett, majd az ösvényen haladva egyszer jobb kéz felé felmegyünk egy falépcső soron. Ezt követően, pár lépés után kijutunk egy aszfaltos úthoz: ez a Törökvész - Görgényi úti szakasz.
A zöld jelzésen, a Látó-hegyre vezető úton haladunk tovább, ahol 20-30 méteres emelkedő vár ránk. A környéken, a sűrűn benőtt fák között két őzikét vettem észre. Annyira egybeolvadtak a tájjal, hogy csak a fehér fenekükre lettem figyelmes. Nem zavarta őket, hogy a közelükben járok, lassan eszegették a megmaradt faleveleket az ágakról, majd továbbálltak.
Ez esemény után, fülig érő vigyorral érkeztem meg az Árpád-pihenőhöz, vagy más néven Árpád-kilátóhoz. Itt is sokszor jártam már, így nem lettem nagyon szomorú, hogy a köd elvitte a kilátást előlem. Kicsit megpihentem a falevelekkel tarkított padok között, ettem egy protein szeletet, majd folytattam tovább az utam.
Az új célállomásom a Látó-hegy teteje (376 m) volt, amelyet jelzetlen, de látható ösvényeken tettem meg, A nagyjából 150 méter alatt nagyon keveset emelkedünk a csúcspontra, ahol, ahogy sejtettem, nem lesz semmi érdekes: egy határkő s mellette egy kis tűzrakóhely.
A kúpról egy keskeny ösvényen mentem le, mely során a közeli kis réten játszó gyerekek hangját már hallani lehetett. A tisztást megkerülve folytattam utam a Z jelzésen, ahol nagyon elkapott az igazi őszi hangulat: rengeteg színes falevél a fákon, a talajon, s az időjárás is kellemesen hűvös. Szerintem minimum száz képet csináltam a túra során erről.
Közben a Z elérkezik a Szépvölgyi úthoz, mellette, a fák között sétálunk tovább, majd a vízműnél, elfordulunk jobbra, az utolsó ház tövében. Ahogy az aszfaltos úton haladtam, kezemben a térképpel, egy bácsi leszólított. "Erre kirándul?" Gondoltam magamban, mivel a kezemben van a térkép, elég egyértelmű a helyzet, de visszaválaszoltam neki, hogy igen. Miután megbeszéltük, hogy a zöld jelzést követem, azt javasolta, hogy ezen a szakaszon, ne a kijelölt úton menjek, hanem előtte egy kicsivel forduljak le ott, ahol a sorompó van. "Higgye el, itt lakom jó sok éve, én is arra szoktam sétálni, sokkal szebb, mint a kijelölt út!" Hát elhittem neki, arra mentem, és mennyire kedves volt tőle, hogy ezt elárulta! A sorompótól pár méterig szabályos sorban ültetett fák sorakoznak, majd egy már lesüppedt és félig a természet által birtokba vett pad pihen. Látszik, hogy régen itt vezetett egy turistaút, de azt átterelték a horhos túloldalára.
A 600 méter hosszú szakasz után újra visszatértem a zöldre, egy széles, murvás útra. Meglepődve találkoztam egy postás autóval, majd pár perc múltán megértettem, miért járt erre: itt tanyák vannak. Az egyik portán 8 macska mért végig, de nem hoztam őket lázba. Pedig pont előttük álltam meg kicsit gondolkozva, hogy merre is menjek tovább. Egyenesen, a bringásoknak jelzett úton, vagy jobbra, a több jelzéssel ellátott, gyalogosoknak szánt úton? Gondoltam, most úgyis gyalogos vagyok, menjünk akkor azon, amit nekünk javasolnak. Az út széles, emelkedős, s a Felső-Kecske-hegyet öleli féloldalasan körbe. A szakasz végén érkeztem fel a Hármashatárhegyi-útra. Innen a csúcs s a kilátó volt a cél, mondván, ha már itt vagyok, és sok csúcsot kipipálok, ez nem maradhat ki. Ennek annyira megörültem, hogy 400 métert rossz irányba is mentem. Egy idő után feltűnt, hogy ha a tető a cél, akkor miért lefelé tartok - sebaj, legalább pár embert megmosolyogtattam.
Ahogy a jó irányba haladtam, egyre erősebb és nagyobb lett a köd, bár még alaposan, jó sok méterrel előre lehetett látni. Ahogy a tetőre értem, ez az érzés elszállt, a kopár vidéken már nem volt semmi, ami a köd útjába állhatott volna. Azért felmentem a Guckler Károly-kilátóba (495 m), de csak a nagy tejfölt láttam.
Ezt követően a kék körút jelzést követtem. Mivel pár héttel ezelőtt szintén ezen az ösvényen jártam, nem jelentett problémát, hogy nem látok sokat előre. Elhaladtam egy bunker mellett, majd szinte azonnal utána kerestem egy megfelelő ösvényt, amely az Újlaki-hegyre (448 m) visz. A túrám során itt vettem elő először a telefonos térképet, hogy segítsen, mert itt a hagyományos térkép nem jelöl túl sok ösvényt, de én meg sokat látok. Előbbi is kicsit megkergült, de bíztam magamban és a belső iránytűmben, s hamar az újabb csúcshoz értem. Ide már évek óta el szerettem volna jutni, kicsit váratott magára, de szerencsére megvárt. A siklóernyős starthely gerendáin megpihenve megebédeltem, s néztem a lábam alatt mozgó ködöt, amely eltakarta előlem a Hármashatárhegyi repülőtér kilátását.
A pihenőm után a sárga jelzésen csorogtam lefelé, ahol egy fán, egy versre bukkantam. Ahol a kék körút, és a sárga egymásba csatlakozik, kicsit letértem az eredeti tervemtől, és áttértem a Nagyfejű-csajkó tanösvényre. Ezt elég hamar elvetettem, mégse volt hangulatom tanösvényezni, továbbá a térképem nem jelölte. Elmentem a Szépvölgyi út végéhez, ahol a buszforduló és parkoló található. Pár kutya jól megugatott, majd a fura, erdei parkolókon át levágtam az utat, s a zöld körút jelzésű ösvényhez értem. Ezt követve eljutottam a Határnyeregig, ahol újra a sárga jelzést követtem.
Ez egy ideig a kékkel megy együtt, így újra megnézhettem néhány ismeretlen magyar katona sírját, és Mátyás király vadaskertjét bemutató kőoszlopot. A mellette lévő padok egyikén megpihentem, kicsit ettem, kitaláltam, hogy pontosan merre is menjek tovább.
Végül, ahogy már utaltam is rá, a sárga jelzést követtem, erre még úgyse jártam korábban. A nagy egyedüllétemben hallgattam a dolgos fakopáncsok hangját, gyönyörködtem az itteni levelekben is, majd egy kis neszre lettem figyelmes. Ismét őzikéket láttam! Ezúttal még nehezebb volt őket kivenni. Pár pillanatig néztük egymást, aztán eszegettek tovább. Rájuk már több időm volt, sokáig az ösvénnyel párhuzamosan bandukoltak, de annyira sok volt az ág, hogy hiába videóztam és fényképeztem le őket, nem nagyon látszanak. Ez az élmény ismét annyira feltöltött, hogy amikor pár perc múlva e-montisok jöttek velem szembe, elújságoltam nekik, hogy legyenek figyelmesek, és őzeket láthatnak. A Vadaskerti-hegy tetejéhez (371 m) már nem volt végül kedvem, az idő is elment felettem, inkább most kihagytam.
Innen már folyamatos ereszkedés mellett hagytam magam mögött a Budai-hegység erdejeit. Egy fán a sárga jelzés körül a "szeretlek bolondom" felirat ismét mosolyt csalt az arcomra. Az Ördög-árokhoz érve átkeltem a kőhídon, szemrevételeztem, hogy a lángososnál hétköznap ellenére most is hosszú sor áll, majd a Hűvösvölgyi megállóhoz igyekeztem, hogy a BKV hazavigyen.
Útvonal: Nagyhíd -> Apáthy-szikla -> Árpád-kilátó -> Látó-hegy -> Hármashatár-hegy -> Guckler Károly-kilátó -> Újlaki-hegy -> Határ-nyereg -> Mátyás király vadaskertje emlék -> Hűvösvölgy
Táv: 11,7 km
Szint: +740 m; -510 m
Mozgási idő: 3:40
Egész idő: 4:10