Több, mint másfél év várakozás után végre kipróbáltam a Horizont kerékpáros kalandtúrát! Elsőnek a tizennégyes szakaszt teljesítettük május elején, amely a Börzsöny keleti feléből indulva, többségében aszfalton visz el a Dunakanyarig.

A Nyugati-pályaudvarról a Z70-es zónázó vonattal Vácig suhantunk, majd átszálltunk az S750-es személyvonatra. Előbbin a már megszokott alacsonypadlós, kétszintes jármű közlekedett, amely kerékpárszállító kocsijában többen is elfértünk. Utóbbit a régi öreg kis piros Bzmot mozdony húzta. Most nem volt külön kerékpárszállító kocsija, de hárman meghúzódtunk az egyik kocsi végében. Egy óra húsz perc elteltével meg is érkeztünk Diósjenőre.

A vasútállomástól az első igazolópontunkra, a 240 méterre található Diósjenői Kiállítótérre legegyszerűbben a Béke utcát követve juthatunk el. Begyűjtöttük virtuális pecsétünket, majd a mellette lévő boltban egy kicsit feltankoltunk.

Merthogy a Horizonthoz tartozik egy applikáció, amelyben nemcsak a szakaszokat ismerhetjük meg jobban, hanem a térképet nézhetjük vízvételi- vagy pihenőhelyek után, illetve ebben tudjuk igazolni a kihívás teljesítését is. Egy pecsételő ponthoz érve elég elővenni a készülékünket, megnyitni az appot és máris be tudjuk ütni a virtuális stemplit. Ha nincs térerő vagy internet, az sem probléma, mert amint újra online leszünk, automatikusan szinkronizál a rendszer.

A narancssárga sisakos jeleket követve átgurultunk a vasúti síneken, majd egy idő után megérkeztünk a helyi üdülőtelepre. Jobb kezünk felől már látható a Jenői-tó és élővilága. Elején egy emlékmű áll, amelyen az alábbi olvasható: "Itt csatázott 173-ban Marcus Aurelius a filozófus római császár a kvádok és markomannok ellen". A Pannóniát támadó germán törzsek felett aratott győzelem emlékére állították a szobrot az 1980-as évek végén.

A nyírfák mögött kékellik a Jenői-tó, amelyet a Jenői-patak felduzzasztásával hoztak létre. Tulajdonképpen két tóról beszélhetünk, amelyek között egy gát fut át: a nagyobbik a Jenői-tó, a kisebbik a Tolmácsi-tó. Az állóvíz kialakítása ősidőkre tehető, hiszen az előbb említett, 173-ban vívott csata helyszíne is itt volt már. Mai arculatát 1917-ben, a gát megerősítésével nyerte el. A tó fürdésre alkalmatlan, de halállománya jelentős. Éppen ezért nem meglepő, hogy partján horgászbolt, vizének szélén pedig rengeteg stég épült.
A gáton átkelve érdemes megállni és körülnézni: festőien gyönyörű, ahogy az állóvíz mögött a Börzsöny hegyei magasodnak.

A tavak után továbbra is egyenesen haladunk az aszfalton (én ide kitennék egy megerősítő jelzést vagy táblát). Felmászunk egy dombocskán, majd egy enyhén forgalmas bekötőúton haladunk tovább. Átkelünk ismét a síneken, újra a településen vagyunk, majd egy nagyobb kereszteződésben balra fordulva áttérünk a Nógrádot és Diósjenőt összekötő, rossz minőségű aszfaltos útra. Átkelünk megint a síneken, majd egy állattelepet megkerülve a távolban előttünk magasodik a Nógrádi vár.

A községben már kevésbé foltos az út. A Kodály Zoltán utcán legurulva legyünk figyelmesek, mert a szűk utcácska rövid és forgalmasabb útba torkollik, ahol el is kell fordulnunk! Utoljára döccenünk át a sineken, majd a Kossuth utcán keresztül, ahol az OKT is fut, elhagyjuk a települést.

Hosszabb emelkedő után elgurulunk a volt laktanya mellett, majd letérünk a földútra. Először keskenyebb, majd széles, erdészeti utakon kanyargunk. Az erdei út minősége kiváló: döngölt, nem poros, nem saras - ez a kedvencem, mert ilyenkor bámészkodni is tudok tekerés közben. Pár tábla veszélyesebb vagy dupla kanyarokra hívja fel a figyelmünket. Átvágunk két rét között is: az egyik a Bika-, a másik a Béla-rét. Egy idő után újra ismerős terepre érkezünk: már Királyrét szélén vagyunk. Egy rövid, de erősen lejtős, vízmosásos, köves úton, ahol turisták is sűrűn közlekednek, megérkezünk a túraközpontba. Központi helyen, a Királyréti Csemege Kávézóval szemben, a kis kék hídnál található az újabb igazolóhely. Itt a völgyben nincs térerőm, így internetem sem, de ez nem jelent problémát az applikációnak: ottlétünket érzékeli, majd amikor újra lesz térerő elmenti a virtuális pecsétet.

A kávézóban mindig nagyon kedvesek és a fekete nedű is mindig finom, sőt több fajta növényi tej közül is lehet választani. Így nem is volt kérdés, hogy itt tartunk egy kis pihenőt és közben megiszok egy meleg kávét. Közben az eső is rákezdett, így egy kicsit tovább maradtunk, mint terveztük, de legalább kényelmesen tudtunk nassolni itt, a túránk felénél. Tiszta illemhelyiség is van, 300 Ft ellenében használható.

A főútvonalat követtük tovább, majd jobbra tértünk le a Kóspallagot és Királyrétet, illetve Szokolyát összekötő útra. Ez nem erdészeti út, így itt számítsunk forgalomra is. A hangzatos Deszkametsző-völgyben megyünk a legtovább felfelé, nagyjából 3 kilométeren át, majd a Tóvik Vendégházhoz érve erős, 14%-os lejtővel zárjuk ezt a részt. Itt legyünk óvatosak és figyelmesek, mert a nagyon meredek lejtő forgalmas, stop táblával jelzett útkereszteződésbe torkollik!

Megérkezünk Kóspallagra, a turisták számára jellegzetes hosszú Szent István úton legurulunk, majd a sportpálya előtti részen, továbbra is az aszfalton maradva elhagyjuk a települést. Több, mint 4 kilométeren át tekerünk ezen az úton. Mikor kezdjük úgy gondolni, hogy nem kellett-e már volna valahol lefordulni, egy rétnél letérünk jobb kéz felé, hogy eljussunk Törökmezőre. A régi aszfalton is jól tudunk haladni, ám kicsit jobban kell már figyelni. Begurulunk Törökmezőre, ahol ismét igazoljuk ottlétünket. Egy kedves fekete macska mellé ülünk, kicsit pihenünk, töltekezünk és eközben feltűnik, hogy rajtunk kívül alig vannak - ennyire kevés embert itt még sose láttam, pedig már jó párszor túráztam erre.

Visszatérve a régi katonai útra haladtunk tovább hol szintben, hol kicsit fel, hol kicsit le. Az eső újra rákezdett, de csak arra volt elég, hogy kicsit csepplenyomatossá tegye a szemüvegemet. A Köves-mezőhöz közeledve egyszercsak egy szarvastehén állt meg előttünk az úton. Tisztes távolságban voltunk, de így is hatalmasnak tűnt. Elment, elindultunk mi is, majd pár másodperc múlva hatalmas csörtetéssel átszaladt még egy az úton. Ritka pillanatok ezek, sokáig velünk maradnak.

A mező túlsó végén újfent terepre térünk át. Itt a megszokotthoz képest kicsit jobban kell figyelni, mert sok az elágazás: a jobb oldali legszélső út kell nekünk, aminek az elején egy kereszt áll. Két kilométeren fogunk kisebb-nagyobb intenzitással lefelé haladni és kanyarogni. Ez a valamennyire technikás rész a szakasz legnehezebb terepi része. Aki most ismerkedik a terepen biciklizéssel ne itt kezdje.

Beérkezünk Zebegénybe, a Mókus Söröző előtt begyűjtjük az újabb lenyomatot, majd immáron a dunakanyari kerékpárúton tekertünk tempósan, az esőben. Kilenc kilométer múlva az ötödik és egyben utolsó virtuális pecsétünket a nagymarosi hajóállomáson szerezzük meg.

Itt a csapatunk ketté oszlott: a többség a vasútállomáson vasparipára szállt, Marci férjem innen még hazabiciklizett.

Horizont infó: Horizont 14
Útvonal: Diósjenő > Jenői-tó > Nógrád > Királyrét > Kóspallag > Törökmező > Köves-rét > Zebegény > Nagymaros
Táv: 48,7 km
Szint: + 475 m; - 620 m
Mozgás idő: 4:35
Egész idő: 5:25

További fényképek, sztorik, érdekességek:
Facebook
Instagram