OKT: 13-as szakasz fele (Zsíros-hegy - Hűvösvölgy)
Végre elértünk oda, hogy egy friss kirándulás élményéről írhatok. Ehhez azért hozzájárult, hogy a nyáron a hőségre és az allergiámra való tekintettel nem igazán mentünk el túrázni. Ezt tegnap, október 6-án, azonban be is pótoltuk.
Nem tudtunk egy egész napot rászánni a túránkra, ezért olyan szakasz kellett ami a fővároshoz közel van, és nem túl hosszú. Így választottuk végül ki a 13-as szakaszt, de mivel ez 22,4 kilométer, mi csak a szakasz felét tettük meg, ámbár ezt is kicsit felturbóztuk.
Egyszerűbb a messzebbi célponttól a lakóhelyünkhöz közelebb haladni, ezért egy tartalmas reggeli után elindultunk a Hűvösvölgybe. Innen a 63-as busszal haladtunk Nagykovácsiba (a BKV buszra plusz jegy kell, mert már nem budapesti területen utazunk), ahol az első buszmegállóban le is szálltunk, és elindultunk a város észak-keleti széle felé. Egészen a Fenyveskertig mentünk, ahol egy fehér murvás út halad be a fák közé. Itt, a Zsíros-hegy aljánál található a Pilisi szénbányászat homokszállító kötélpálya 1950-1969 emlékhelye.
Egy rövid egyenes úton haladunk, mely oldalán több féle bányászati vasszerkezet található, s végül eljutunk egy kilátóponthoz. Nagyon szép lenne innen a kilátás, de a fák annyira benőtték, hogy csak az ágak közötti lyukakon lehet látni a messzebb elterülő Pilisszentivánt és hegyeket.
Miután Marci összeszedte az "itt hagyott" szemetet, és ettünk egy csokit, visszamentünk a sétányra, ahol követtük a kék-zöld-sárga jelzést, egészen egy elágazásig. Itt egy idősebb fán (lsd: alább) vannak a jelzések, de ha jobban megfigyeljük, akkor a bal oldali törzsén van egy kék hármoszög. Aki erre jár és szertne szépet látni, mindeképpen kerresse fel ezt a jelet!
Merthogy olyan szép sziklás kilátóponthoz vezet, hogy mi körülbelül háromnegyed órán át csak ott voltunk és néztünk. Előttünk terül el Pilisszentiván, Solymár, Pilisvörösvár, magasodnak a Pilis hegyei, és a Hármashatár-hegy is.
Ezután visszasétáltunk az elágazáshoz, ahol már a kéket követtük. Nem is mentünk sokat, amikor elérkeztünk a Muflon Itatóhoz, ahol pecsételnünk kellett. Az ezt követő útszaksz a város széle mellett halad végig teljesen, majd egy jobb kanyar után beérünk az igazán erdős terepre. Nagyon kellemes ez a szakasz, szinte végig egy síkban megyünk. Utunk szélén majdnem végig bükkfák voltak, néhol nem is láttuk az utat, csak a lehullott makkokat. Ugye, ahogy a népmondás tartja, ahol a makk, ott a vaddisznó is: bár nem láttunk vadröfiket, de rengeteg vaddisznótúrással találkoztunk a túraútvonal mentén. Sok csipkebogyó bokorral is találkoztunk, és szerencsére kevés, mondhatni sermmilyen szeméttel ezen a hosszabb szakaszon.
Ezt követi egy kb 200 méteres sziklás, nagyon meredek szakasz lefelé. Pontosan ezen szakasz kezdetekor érdemes kitérni balra, ahol a hegy szélén ismét szép panoráma tárul elénk:
Ezt követte a már említett halál menet lefele. Jó, nem halálos, mi túléltük és mások is, csak nagyon meredeken kell lefelé mászni a kiálló sziklák között, hosszú szakaszon. Szóval ez egy nem annyira kellemes része az utunknak, de hát, valamit valamilért.
Rövidesen elérünk az Ördög-árokig, amin át kell kellnünk, majd bal oldalon megtaláljuk a Remete barlangot. Itt ismét át kell mennünk a patakon (amiben a mi esetünkben nem votl víz), majd egy kis kaptatón felmászunk, és máris a barlang bejáratánál találjuk magunkat. Megéri felmászni, nagyon szép. Ha igazán körül akarunk benne nézni, akkor jól jön egy zseblámpa.
A barlangok előtt az ösvényen vannak padok, mi ezek egyikén pihentünk és ettük meg szendvicseinket. Ekkor rá is kerestünk, hogy vajon mitől is híres eme barlang. Találtak itt őskőkorszaki leleteket, középkori pénzérméket, állati csontokat, sőt egy remete is élt itt (innen a fantáziadús név).
Itt már a megszokottnál is több emberrel és kutyussal találkoztunk. Sokan a közelben lakhatnak, és gyakran járhatnak ide. Bár én is így tenném, ha erre felé laknék. Egy kisebb sétára is tökéletes ez a hely!
Ahogy tovább haladtunk éreztük, hogy egyre kezd hűvösödni, ami nem meglepő, mert már 4 óra felé járt az idő.
Az ösvénynek vége lett, melyet egy nagy szikla zárt el az autósok elől. Innentől már a Máriaremete utcáin sétáltunk. Sajnos figyelni kell a forgalomra, az autókra is. Ez annyiban veszélyes még, hogy sokszor nincs egyáltalán járda, vagy ha van, onnan nem lehet könnyedén észrevenni a jelzést. De, egy jobb kanyar után már a Kisboldogasszony-templomnál vagyunk, melynek kerjte telis-teli van a földre hullott gesztenyékkel. Nagyon szép, sok pad is van, ha van időnk megéri itt egy kicsit pihenni. Nekünk sajnos nem igazán volt, vagyis inkább úgy mondanám, hogy innentől siettünk a hideg elől.
Csordogáltunk lefelé a Zsíroshegyi úton, amíg el nem értünk Náncsi Néni híres vendéglőjéig (itt azt kívántam bárcsak éhesek lennénk és betérnénk enni), majd a hűvösvölgyi nagyrét felé vitt minket a kék, míg végül megérkeztünk a Hűvösvölgyi Gyermekvasút végállomásig. Innen aztán villamossal és metróval haza is értünk, ami annyira éles váltás volt, hogy hirtelen kimerültnek is éreztük magunkat.
Marci az út során ismét gyűjtötte az elhajigált alumíniumos dobozokat. Végül egy egész szemeteszsák telelett, ami 1,4 kilót nyomott. Meglepő volt, hogy többen pozitívan álltak hozzá a dologhoz és ezt szóvá is tették, illetve meg is köszönték amit csinálunk. Ennek mi is hálásak vagyunk, reméljük más is odafigyel!
Kék infó: OKT 13
Útvonal: Nagykovácsi -> Kilátópont -> Kilátópont a sziklán -> Muflon Itató -> Remete-barlang -> Kisboldogasszony templom -> Náncsi Néni Vendéglője -> Nagy-rét -> Gyermekvasút
Km: 14.59 km (hivatalos: 9,9 km)
Szint: 269 m (hivatalos: -140 / + 310)
Mozgási idő: 3:25
Egész idő: 5:16