OKT: 14-es szakasz (Rozália téglagyár - Hűvösvölgy)

2018.08.24

Belekezdtünk az Országos Kéktúrába. Hogy miért? Mert miért ne!
Szeretünk kirándulni, szeretjük hazánk tájait, amelynek sok részén már jártunk, sok részén nem jártunk, hol együtt, hol külön. Sok cikket, véleményt, tapasztalatot elolvastam és megnéztem (ezer hála A kék menet-nek), végül mefogalmazódott bennem, hogy ezt én is meg akarom csinálni, én is teljesíteni szeretném. Ez az én nagy bakancslistám. Hát, így esett, hogy vettem 2 igazolófüzetet, így mindkettőnk nagy, kék bakancslistája lett ez a mozgalom.

Első utunknak a hozzánk legközelebbi szakaszt néztük ki, amely nem más mint a 14-es szakasz a Budai-hegységben. Szerencsénkre egy kellemes, nem túl meleg júniusi hétfőn vágtunk neki túránknak.

Szempont volt, hogy ha végeztünk viszonylag könnyedén és hamar haza tudjunk érni, mert este koncertre mentünk. Ezért a szakaszt "visszafelé" tettük meg. A Rozália téglagyárnál kezdtünk, ahová a 218-as busszal lehet eljutni a Szentlélek térről. A gyár konkrétan Budapest szélén található, szóval a BKV bérlettel/jeggyel még el lehet idáig jutni.

Innen az erdőbe vezettek minket a kék jelzések, de több jelzés is erre viszi a kiránudulni vágyót (sárga jelzések, kerékpáros jelzések). Kanyarodtunk jobbra-balra, mentünk felfelé, majd egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy mellettünk csodálatos panoráma nyílik arra a részre (is), ahonnan elindultunk:

Útközben több állati lábnyomokat, ismeretlen katonai sírokat láttunk, míg 4-5 kilóméter múlva elérkeztünk a második pecsételős helyünkre, a Virágos-nyereghez.
Mint az a lenti képen is látható, elég figyelemfelhívó a pecsételőhely, nem lehet elvéteni. Az út túloldalán egy ház áll, az még szintén egy tájékozódási pont lehet. 

Ezután viszont nem igazán tudtuk, hogy pontosan merre kellene menni. A nagy réten jelzést nem láttunk, de úgy tűnt, hogy igazából mindegy is, mert egy irányba mennek a kis utak. Ennél a szakasznál átadtam az irányítást Marcinak, mert ő nagyon sokat jár a Hármashatár-hegyre biciklizni, így ez a terep az ő asztala. Biztosan nem arra mentünk, mint a kék halad, de nem is bántam, mert végül a Yoko DH pályán mentünk fel. (Így már tök menőnek érezhetem magam, mert voltam a Yoko-n. Azt már nem kell mindenkinek tudni, hogy lentről felfelé, és bringa helyett gyalog...)

Jópár felfelé menéssel később megérkeztünk a hármashatár-hegyi pecsételőnkhöz is. Fontos tudni, hogy ebből 3 is el van helyezve, mi a kilátó alattit találtuk meg elsőnek. Megnéztük a Guckler Károly-kilátót, ahol már oly sokszor jártunk, majd az előtte elhelyezett padon megpihentünk és ebédeltünk. Ekkor jártunk körülbelül az utunk felénél, 7.8 km volt már a lábainkban. 

Panorámás szendvicsevés után haladtunk lefelé a kéken. A Fenyőgyöngye vendéglőnél megnéztük a nyuszikat és malacokat, feltölttük az ivóvíz készletünket. Ahogy lassan haladtunk felfelé, feltűntek a túrista út mentén a családi házak, majd egyre több gyerekkel és kutyát sétáltató lakossal találkoztunk. Az Árpád-kilátónál még lovak is voltak, kicsit arrébb pedig egy sikló az út közepén.
Innentől a célig rendezett, tisztán tartott, kukával és padokkal sűrűn ellátott sétányon/túraútvonalon haladtunk tovább, az Oroszlán-sziklán át, a Mátyás király vadasparkján át, a Hármashatárhegyi reptérig, melyet épp bálák tarkítottak.

Figyelni kell, hogy az ember pontosan merre is megy, mert errefelé nagyon sok az útvonal, sok a jelzés. Sőt, még egy óriási nagy kereszteződés is van, ahol az összes út találkozik. 

Marci természetesen egész úton gyűjtötte az elhajított alumínimuos dobozokat. Egy 60 literes szemeteszsákot félig megpakolt, melyben volt mindenfelé: sörös doboz, energiaitalos doboz, üdítős doboz, összenyomva vagy teljes terjedelmében.

Innen már csak lefelé csordugáltunk a szakaszhatárunkig, ami a hűvösvölgyi gyerekvasút állomása. A peronon pecsételtünk, pacsiztunk, szelfiztünk, hiszen megcsináltuk életünk első kék szakaszát! :)

Kék infó: OKT 14
Útvonal: Rozália téglagyár -> Virágos-nyereg -> Háramshatár-hegy -> Árpád kilátó -> Hűvösvölgy, gyermekvasút
Km: 17.13 km (hivatalos: 14,2 km)
Szint: 618 m (hivatalosan: - 525 / + 625)
Mozgási idő: 4:02
Egész idő: 5:23

További fényképek, sztorik, érdekességek:
Facebook
Instagram