Már több éves hagyomány, hogy május elsején túrázni megyünk. Szerencsére idén sem volt ez másként, méghozzá kétnapos kéktúrázással jutalmaztuk magunkat a munka ünnepén. A meleg, a napsütés tényleg jutalom volt, mert harmadjára indultunk neki ennek a kalandnak - idén már kétszer elmosta az eső. A 19. szakasz mentén több helyen is érdemes letérni, a dimbek-dombok között jó megállni, körülnézni, ezért nem akartam rohanós vándorlást tervezni. Így végül megfeleztük a szakaszt, és azt is tovább feleztük, hogy a legtöbb, számunkra érdekes látnivaló beleférjen, és ne kelljen hajnalban ébrednünk, hogy végül is jól érezzük magunkat.

Első nap: Mátraverebély - Garáb

Május elsején, csütörtökön a budapesti Stadion buszpályaudvarról indultunk. Már itt elkezdődött a kaland: nem tudtunk felszállni a menetrendszerinti járatra, mert arra minden helyjegyet eladtak - én meg persze most először nem vettem ilyen típusú jegyet. De semmi gond - mondta kedvesen a sofőr - ott áll mellettünk a mentesítő járat, szálljunk fel rá. Táskák ki, táskák be, fel a buszra. Hurrá, ülünk, jó helyen vagyunk, minden rendben. A mentesítő járat is megtelt, de annyira, hogy a sofőr mögötti helyeken is ültek (ezeket gyengénlátóknak tartják fenn, de igazából nem szeretik, ha bárki ide ül, biztonsági okokból).
A járaton sok kéktúrázni induló volt, de mint kiderült, rajtunk kívül mindenki Aggtelekre vagy Jósvafőre tartott (utóbbi volt a busz végállomása). Egyedül mi ketten szálltunk le Mátraverebélyen, 9 óra előtt pár perccel.

Utoljára 2021 júniusában csináltuk meg az itteni 20-as szakaszt, friss házaspárként. Ezen nosztalgiázva sétáltunk át a hosszú Rákóczi Ferenc utcán. Átkeltünk a 21-es út alatt egy alagúton, majd a Nagyboldogasszony templomhoz és temetőjéhez értünk. A kápolna műemlék, előre egyeztetett időpontban lehet látogatni. Románkori alapokon a 14. század végén építette Verebi Péter erdélyi vajda, majd 1963-ban lett helyreállítva. A vörös színű épületet gótikus stílusú ablakok jellemzik, amelytől középkori hangulata van.

A templom és a sírhelyek közötti szűk részen kell felmennünk a dombra, a kék sávos jelzés innen folyamatosan, körülbelül 2,3 kilométeren át felfelé vezet. Eleinte többször is egynyomvonalas ösvényen haladtunk, ami telis-tele volt csüngő hernyókkal. Fejenként negyvenet simán összeszedtünk aznap. Két bokros rész között egy nagy rétre értünk, ahol szokatlan módon egy régi sírkőre festették a Mária-út jelzését. Egy idő után a bokrokat felváltják a tölgyek, majd széles utakon haladhattunk tovább.

Szentkútra érve jobbunkon egy nagyobb pihenőrész található, padokkal, tűzrakóhelyekkel. Itt egy kicsit megpihentünk s ettünk. Elrejtettem egy cetlit, amelyre az egyik kollégámnak és barátainak írtam, akik szintén kéktúráztak, s aznap este terveztek megérkezni ide - szerencsésen megtalálták az üzenetet.
Büfé és árus bódék sora, majd megérkezünk a Nagyboldogasszony-bazilika elé. Mellette található a Szent-kút, s egy szabadtéri misézőhely.
A 12. században a forrás vize visszaadta egy néma pásztorfiú beszédképességét. Ez volt az első jegyzett csoda, amely itt történt, de több, hivatalosan elismertet is jegyeznek. Évszázadok óta jönnek ide hívők, zarándokok. 2006 óta nemzeti kegyhelyünk, búcsújáróhely. Több zarándokszállás is található, érdemes lehet úgy tervezni a túránkat, hogy itt szállunk meg. Ha autóval érkezünk, parkolóhelyből nem lesz hiány. Több helyen is találhatunk szemeteseket és mosdókat.

A templom és a kinti oltár között indul a kék barlang jelzés. Ezt követve meredek ösvényen tudunk felmenni a Remetelakokhoz. A hegyoldalon található puha homokkőbe vájt "lakásokban" egykoron remeték éltek. A Remetebaralangok keletkezésének időpontja nem ismert, de feltételezhető, hogy a szabad szerzetesek ideköltözése előtt is voltak már barlangok. Vannak olyan vélemények, amelyek szerint a középkorban használták ezeket, mások szerint a 18. század elejétől kezdve. Utóbbinak némiképp ellentmond az a biztos tény, hogy az utolsó szentkúti remete, Dobát Jozafát, 1767-ben halt meg.

Egyes barlangok csupán hálófülkék, van néhány nagyobbacska, van egy oltárral, s van egy különálló helység egy kisebb oltárral s kereszttel. A hely hangulata számomra nyugtató volt, főleg ezen történelem tudatában. Sajnálatos módon a puha homokkőben sokan otthagyták nyomukat, amely miatt szinte egy leheletnyi terület sem maradt szabadon.
Az egyik fülkében sok barna kartonlapot találhatunk, amelyeken különböző feliratok, idézetek, zsoltárok szerepelnek - gondolom, sokak számára sokat jelent ez a hely s annak szelleme.
A barlangok bejáratai előtt csodaszép panoráma tárul elénk, amelyet akár állva, akár az itt található padokról ülve is élvezhetünk. Kimagasodnak a Mátra hegyei, az eddig megtett utunk egy része, a domboldalakat beborító napelempark, amelyet idefelé jövet is láttunk, és persze az alattunk elterülő kegyhely.

Tovább követve a kék barlang jelzést, az első pár méter meredek mászással folytatódik, de miután ezt letudtuk, szintben, majd enyhén lejtve közelítjük meg a hegyoldal szélén álló nagy, fehér keresztet. Lecsorogtunk a hegyről, majd egy csodálatos helyhez, a Szent László-hasadékhoz értünk. Nevét onnan kapta, hogy 1091-92 között a kunok itt próbálták elkapni Szent Lászlót, aki Szög nevű paripájával átugratta a szakadékot. Szög egyik patája egy kőbe úgy belesüppedt, hogy nyomot hagyott, s abból kristálytiszta víz tört elő - ez lett a Szent László-forrás. Az üldöző sereg ettől megdöbbenve megtorpant és abbahagyta a királyunk elleni hajtóvadászatot.
Mára a forrás elapadt, csak nagyobb esőzésekkor csordogál belőle vagy a környékéről némi víz - ottjártunkkor is szivárgott egy kicsit, de nehéz volt megállapítani, hogy honnan. A 20. század elején az itteni vízből az arcukra s szemükre locsoltak az emberek, mert úgy tartották, hogy szembajok gyógyítására alkalmas.
A hasadék közepén valóban megtalálható a mondabeli patkónyom (mi nem láttuk, de nem is kerestük túl lelkesen), ám ami több helyen is szemet szúrt azok az egykori tenger üledékének maradványai, csigák és kagylók formájában. A hatalmas sziklatömbök és a meredek sziklafalak közötti kis kanyonban sétálva aprónak érezhetjük magunkat - ahogy azt a mellékelt kép is mutatja. Bár a geológia terén nem vagyok túlzottan magabiztos, még számomra is könnyen észrevehető volt, hogy három különböző réteg található itt: a tengeri üledékes homokkő, a mészkőtufa és a vulkanikus andezittufa.

Pár lépésre a Szentkúti-patak mellett található a Szűz Mária-forrás, felette egy jókora esőbeállóval. Az iglu szerű foglalat közelében található még a Szent István-forrás és vele szemben, egymás mellett a Szent Imre- és a Szentháromság-források. Feljebb a Szentkúti-patak medrében nem láttunk vizet, a patak ottjártunkkor a bővízű forrásokból táplálkozott.

Egy kereszteződésben balra letérünk, gázvezeték felett halad tovább a kék jelzés. A fák között egy nagyobb épület, talán vadászház fedezhető fel. Felfelé haladunk a letarolt úton, amelyet lejtő követ. A Forró-kút megtekintését kihagytuk (kék színű forrás jel visz hozzá), ennek köszönhetően pár tíz méterre átszaladt előttünk egy őz. A Szálláska-völgy kezdetén átkeltünk egy névtelen patak felett, majd csodaszép réttel tarkított széles völgyben haladtunk tovább. Egyszer jobb kezünk felől, egy kicsit beljebb házikó emelkedik, de ez magánterület, nem léphetünk be. Pár lépéssel később az út mellett egy névtelen forrás található. Ez az autók kerekei nyomán besüppedt, többségében megszáradt sáros útszakasz elvezet minket Sámsonházára.

A hagyomány szerint Sámsonháza már II. Béla király idejében is létezett. Nevét egykori birtokosáról, Sámson főúrról kapta. Két nagyobb nevezetessége is van: Fehér-kő vára és egy természetvédelmi oltalom alatt álló kőfejtő. Mindkettő a település túlvégében található.
Menet közben az egyik buszmegálló fehér és hűvös falai között megpihentünk, s elfogyasztottuk ebédnek szánt szendvicseinket. Pár perccel később elérünk a geoparkhoz.
A 15 millió éves andezit vulkanikus lávakőzetét jó hasadása és szilárdsága miatt már a középkorban bányászták, a 19. századtól pedig útépítéshez használták. A bánya az 1900-as évek elejétől az 1970-es évek elejéig volt leginkább aktív. Azóta geológiai bemutatóhellyé vált, amelyet tanösvénnyel egészítettek ki. Számos neves geológus, paleontológus és vulkanológus kereste fel a Vár-hegy déli csúcsának kőfejtőjét, mert kis területen belül igen jól tanulmányozhatók egy sekélytengeri környezetben működő vulkánkitörés termékei, lávafolyásai és az erre települő, igen sok tengeri faunát tartalmazó üledékes összlet rétegei.
A Vár-hegy tetején található Fehér-kő vára, ahová a kék romjelzést követve fel is kapaszkodhatunk. Mi ezt most kihagytuk, de a geológiai tanösvénnyel együtt egy remek kis kirándulás lehet - újabb visszatérős terv!

Az aszfaltos utat követve átkeltünk a Kis-Zagyva felett, majd 200 méter múlva balra fordultunk le. Innen már csak csupán 1,2 kilométert kell megtennünk a következő településen található pecsétig. Ezen a szakaszon belekóstoltunk a "nógrádi Toszkánába", azaz a Cserhát dimbes-dombos, szántókkal és rétekkel tűzdelt részébe. Az első dombra felérve érdemes megállni és körbenézni: a kőfejtőre könnyedén ráláthatunk, mögötte pedig a Mátra vonulatai rajzolódnak ki.

Nagybárkány egy völgyben fekszik: érkezéskor lefelé haladunk, távozáskor pedig felfelé. Az önkormányzat udvarán található a pecsét, egy esőbeállónál. Itt már egy kéktúrázó pihent. Pecsételést követően váltottunk pár szót, majd újabb túrázókkal váltottuk egymást. A falu temploma mellett, majd egy tehénlegelő mentén hagytuk hátunk mögött a települést. Érdemes a domboldalon felfelé haladva néha megállni s visszatekinteni: nagyon szép a táj.

Nagyjából 6 km-en át mérsékelt, de szinte folyamatos emelkedő vár ránk, amelyet csak néha szakít meg egy kis szintben haladás. Az erdő szép zöld, a madarak hangosan énekelnek, a hernyók továbbra is tapadnak ránk vagy az orrunk előtt lógnak. Pad vagy pihenő nincs, de egy idő után már éreztük, hogy az energiaszintünk vészesen zuhan, ezért az ösvény mellett leültünk a porba. Ettünk, ittunk, pihentünk a tölgyek alatt. Továbbfolytatva utunkat elmentünk a Négyfenyői menedékház előtt, ahol kis pihenő is vár. A földbe vájt kunyhón egy tábla áll, amelyről megtudhatjuk, hogy 1960 óta áll itt a menedék, amelyet 2019.05.27-én Szalai István vadőr és társai újítottak fel. Két-három ember elférhet benne, remek bivakhelység, amely a természet elemei és nem kívánt vendégek ellen meg tud védeni. Kívülről hangulatos, belülről ablak híján kicsit túlzottan zord - legalábbis számomra. 

A kunyhó után egy kis hullámvasutazás következett a hegygerinceken: Köves-bérc (510 m), Varjú-bérc (540 m és 541 m), Nagy-Kő-tető (550 m) és az adóállomása, majd Garáb-nyereg (493 m). Itt elköszöntünk a kék sávos jelzéstől, mert szállásunk Garábon volt. A kék négyzet jeleket követve 1,7 km-t és 140 méter szintesést kellett még leküzdenünk.

Garáb a Cserhát egyik legmagasabban fekvő zsáktelepülése. Ezer évvel ezelőtt is létezett, a völgy felett az erdőben, keresztény szerzetesek meditációs szent helyet hoztak létre. A település spirituális ereje megmaradt: itt megfér egymás mellett a kereszténység és a buddhizmus is, ahogy azt a falu utcáin sétálva láthatjuk.
A Grabensia buddhista parkba és az óriás hangtálhoz már egy jó ideje el szeretnék menni. Ezt így vándortúrázva most nem tudtuk kivitelezni, de legalább megnéztük kintről a környéket és szereztem látogatói információkat - ha minden jól megy a szülinapom környékén eljövünk megnézni és átélni az itteni nyugalmat és élményeket.

Szállásunk a Gesztenyés Vendégházban volt. Sajnálatos módon előre nem szóltak, hogy a kulcsot és a becsekkolást nem itt, hanem a szomszéd faluban, Felsőtoldon kell intézni. Mivel nem kocsival, hanem gyalogszerrel voltunk, nagylelkűen az egyik alkalmazottjuk kiszaladt hozzánk és megkaptuk a szoba kulcsát, s megbeszéltük, hogy másnap betérünk hozzájuk, hogy rendezzük a számlát. Azt hittük ennél több izgalom már tényleg nem fog velünk történni, de nem így lett. Kora este elment a víz, de nem csak a szálláson, hanem az egész faluban. Az volt a mázlink, hogy addigra már megtisztálkodtunk, megvacsoráztunk, így csak az esti fogmosás maradt ki. A vízművek szerencsére hajnalra elhárította a hibát, így reggelre már volt vizünk. A szállás tiszta, rendes, a konyha jól felszerelt volt.

Kék infó: OKT19
Útvonal: Mátraverebély > Szentkút > Remetebarlangok > Szent László-hasadék > Sámsonháza > geopark > Nagybárkány > Négyfenyői menedékház > Garáb
Táv: 22,7 km
Szint: +1080 m ; -885 m
Mozgási idő: 6:19
Egész idő: 8:18

Második nap: Garáb - Hollókő

Az éjszaka jól kialadtunk magunkat, majd utunkat egy fél órás mászással kezdtük, vissza a Garáb-nyeregbe. Még a faluban láttunk magas falú kerítésen tacskót sétálni, emeleti korláton pávát pihenni - ide tényleg vissza kell még térni.

Visszamásztunk egy újabb gerinc túrára, amely eszméletlen szép volt! Az egynyomvonalas ösvény végig felfelé haladt, öreg fák, nagy sziklák között. Az ilyen szakaszokat imádom, üde változatosság volt a sok szekérút után.
Felértünk egy kilátópontra, majd később, a nyeregtől számítva pont egy kilométerre a Macska-hegy (572 m) tetejére. Nagyon megörültem, amikor megláttam, hogy a régi csúcskövet lefestették s díszítették. Mivel szeretem a macskákat, egyértelmű volt, hogy itt készítenünk kell egy-két fotót.

Folytatódott a kellemes ösvény, elmentünk a Purga (575 m) csúcsa mellett, majd egy újabb nyerget követően megérkeztünk a Tepke (566 m) magaslatára, ahol egy kilátó is áll. A Tepke-kilátó 2001 novemberében újult meg. Két kilátóterasszal rendelkezik. Ahogy haladunk egyre magasabbra, a lépcsősor úgy lesz egyre meredekebb, a végén már-már létraszerű. Észak felé Garáb házait és a Karancs vidéket; kelet felé Pásztót és a Nyikom csúcsán álló Gortva-Jójárt-kilátót, illetve a Mátrát; nyugatra a Naszályt; és dél-nyugati irányba a Visegrádi-hegységet és a Pilist láthatjuk. Könnyedén megtekinthetjük a mögöttünk és az előttünk álló kilométerek egy részét innen, a magasból.

Lecsorogtunk a hosszan elnyúló gerincen, közben egyre többen és többen jöttek velünk szembe. A hegyek után gabonaföldek és legelők között vitt tovább utunk, majd egy rövid erdős részt követően megérkeztünk a Bableves csárdához. Itt pecsételtünk, majd csatlakoztunk a már itt pihenő kéktúrázókhoz: mi is rendeltünk magunknak ebédet. A félig árnyékos teraszon a kevésbé barátságos kiszolgálás ellen szólt, hogy az ételek hamar elkészültek és jó nagy adagok voltak. Bár amikor először elém tették a rizst és a savanyúság salátámat megijedtem, hogy ezzel én hogy fogok jól lakni - végül nagyon jól esett és evés közben megjött az étvágyam is. Marci három rántott sajtja pedig gazdag köreten folyt és pihent.

Falatozás után nem is nagyon lazítottunk, hanem folytattuk a kék jelek követését. Többségében szintben, kellemes erdei útvonalon, majd egy újabb szántón, teli pocakkal haladtunk tovább. Ezt egy kilométeres aszfalton sétálás követte, amely nem esett túl jól a melegben - pedig még csak tavasz van. Beérkeztünk Alsótoldra, amelyen csak áthaladtunk, majd a temető után következtek a szebb részek. Mezőkön, valamilyen gabona földeken, majd sok-sok kaszálón haladtunk át, amelyeken rengeteg gyermekláncfű fehéredett. Ez a nagyjából 3 kilométeres szakasz a 25-28 fokban, fejfedőben még elviselhető volt, de nyáron nagyon olvadozhatnak itt az emberek. Hiába volt rajtam naptej, így is megkapott a nap, szerintem főleg ezen a szakaszon. A földek között sétálva többször is láthatjuk a Tepke-kilátót, így ismét láthatjuk, hogy pár órával ezelőtt merre jártunk.

A kék épp hogy elhalad Felsőtold mellett, de ahogy említettem, nekünk be kellett ide térnünk, hogy rendezzük a szállásunk számláját. Sajnos itt is volt egy kis fennakadás, amely miatt több időt kellett várakoznunk, mint azt szerettük volna, félő volt, hogy nem érjük el a buszunkat (spoiler: elértük).
Amikor a településre értünk egy család jött velünk szembe (úgy néztek ki, mint akik most szálltak ki a mellettünk lévő parkolóban letett kocsijukból), s kétségbeesetten kérdezték "Messze van?". Kérdően rájuk néztem: "Micsoda?". Ők: "Hát a kilátó.". Én: "Hát, mi nem onnan jövünk, így nem tudom….de nézzék, innen látni, ott van a hegy oldalában!" Olyan rémült és csalódott arckifejezéseket már régen láttam! De csak feljutottak, mert láttuk őket fent.

A község szélén lévő boltban sajnos a kedvenc jégkrémem nem volt, de egy hideg meggyes ital ellátott jó sok energiával. Kellett is, mert Felsőtold után a kék jelzés hamar elkezd kaptatni, azonban ez a kilométerekig kitartó emelkedés egyenletes. A Háló-hegy oldalában, majd a Szár-hegy elején haladva egyre többen és többen jöttek velünk szembe, majd az Isten tenyere-kilátóhoz érve szabályos tömeg fogadott. Gyorsan körbenéztünk, fényképet készíteni ember nélkül esélytelen volt, majd inkább mentünk is tovább. Már úgyis voltam itt, számítottam is a tumultusra, de a sok órányi nyugi után zavartak és felbosszantottak, az utolsó kilométereket inkább már idegből tettem meg - meg a félelemből, hogy elérjük-e a buszt.
Álljon itt néhány érdekesség a kilátóról: 20 m3 faanyagból és 50.000 darab csavarból áll, amelyet az alatta elterülő Farkaskútvölgy csapata talált ki, s Csíkszentmihályi Benjámin öntötte formába. A kézre a csukló irányából pár lépcsőfokon keresztül juthatunk fel. Érdemes korán vagy későn, rossz vagy hideg időben idelátogatni, akkor biztosan nincsenek sokan.

Végigmentünk a Szár-hegy (410 méter) gerincén, kerülgetve a papucsos turistákat. A hegy után, az előtte elterülő dombról megszemléltük Hollókő várát. Most nem fért bele, hogy bemenjünk, talán majd amikor a 19-es szakasz másik felét járjuk.

Követtük a jelzéseket, leértünk a falu szélén lévő nagy parkolóhoz, majd a kedves kis park mellett álló OKK információs táblán megtaláltuk a pecsétet, lenyomatot vettünk, s megvártuk a buszt, ami hazavitt.

Szerencsésen elértük azt a járatot, amivel átszállás nélkül Budapestre jutunk, és szerencsésen fel is fértünk. Az egyik állomáson a már említett Alex kollégám és barátai is felszálltak a buszra, így együtt utaztunk vissza a fővárosba.

Kék infó: OKT19
Útvonal: Garáb > Macska-hegy > Tepke-kilátó > Bableves csárda > Alsótold > Felsőtold > Isten tenyere-kilátó > Hollókő
Táv: 19 km
Szint: +665 m ; -715 m
Mozgási idő: 4:59
Egész idő: 7:14

További fényképek, sztorik, érdekességek:
Facebook
Instagram