A Kéktúra huszonhármas szakaszán átszeljük a Bükk északi és nyugati vidékét. Az ország legnagyobb átlagmagasságú hegységét járva csodálatos kilátásokban gyönyörködhetünk. S ha ez nem lenne elég, a sok öreg bükkös erdőn túl számtalan rét, barlang, víznyelő és töbör is vár ránk.

Többnapos kalandunkat ismét a tömegközlekedéshez igazítottuk. Szarvaskőről, a szakasz egyik végpontjáról a fővárosba könnyebb és gyorsabb eljutni, mint a szakasz túlvégén található Putnokról, olyannyira, hogy közvetlen járattal is lehet utazni. Ezért úgymond fordítva tettük meg ezt a szakaszt augusztus elején, ami egy kicsivel több emelkedővel járt, de a kényelmesebb és egyszerűbb hazajutás reményében tettük mindezt.

Első nap: Putnok - Mályinka

Budapestről vonattal nagyjából 3 óra alatt el lehet jutni Putnokra, ehhez Miskolcon kell egyszer átszállni. Az állomási pecsételést követően átkeltünk egy vasúti átjárón, majd a Sajó folyó felett is. Nagyjából az első 4 kilométeren egy sokadrangú mellékút szélén gyalogolunk. Egy kanyarban széles erdei útra térünk át, ahol hamar egy völgyben találjuk magunkat. Balra mellettünk mély árok, olykor a Határ-völgyi-patak csörgedezik benne. Egy ponton a túloldalon különböző járművek sorakoznak: kotró rakodó, buldózer és erdészeti teherautó pihen - valószínűleg fakitermelést folytatnak. Pár lépéssel később pedig két őzre lettünk figyelmesek a jobbunkon.

Feljutunk a Szilas-tetőre (395 m), majd egy éles kanyar után kicsit letérünk a kék sávos jelzésről, hogy kijuthassunk a Három-kő-bércre (461 m). Eltévedni nem tudunk, régen otthagyott jelzések segítenek az ösvényen maradni. Ez az Upponyi-hegység egyik legszebb panorámapontja, nevét három sziklatömbjéről kapta. Sötét színüket az andezitnek köszönhetik, amelyek vulkáni robbanások után keletkeztek. Bár felhők tarkították az eget, így is láttuk a távolban Kékestetőt, illetve Bánkutat és a mellette magasodó Bálvány csúcsán lévő adótornyot. Nemcsak a másnapi, hanem az aznapi távunk egy részét is láthatjuk: Dédestapolcsány és Mályinka házai rajzolódnak ki, illetve a Lázbérci-víztározó egy kicsiny szelete is. Ha erre járunk, valóban érdemes eme sziklaszirtre kijönnünk, nem is kerülő.
Itt ebédszünetet tartottunk és figyeltük, ahogy az esőfelhők áztatják a Bükk hegységet, főleg Bánkút környékét.

A pihenőt követően haladtunk tovább a kitaposott ösvényen (itt is láthatóak még a régi turistajelzések), amely egy rövid, de meredek szakasszal kapcsolódik be a kék sávos jelzésbe. Folyamatos ereszkedéssel elérkezünk egy fenyves mellé, majd jobbunkon elkerített terület mentén megérkezünk Upponyba.

Az első kereszteződésnél található pecséttel leigazoltuk ittlétünket a füzetbe, majd a Szabadság telep aszfaltján elhagyjuk a települést, hogy aztán megérkezzünk az Upponyi-szoroshoz és a Lázbérci-víztározóhoz. Sokáig aszfalton haladunk, de sorompóval elzárt területen, amely személygépjárműveknek engedélyköteles, így kevés autóval találkozhatunk.
Az Upponyi-szoros meredek sziklafalakkal rendelkezik, amelyekben sok barlang és kőfülke található. Ezekből jégkorszaki állatok csontmaradványai és az őskor végéről származó kőpengék kerültek elő. Az itteni magas sziklafalak üregiben szeret költeni az uhu, a legnagyobb testű baglyunk.

A Lázbérci-víztározó építése 1968-ban kezdődött, a medret 1976-ban töltötték fel. Célja a környező Sajó-völgyi települések ivóvízellátásának biztosítása. Ezt a célt ma is betölti, emellett kedvelt horgásztó és kirándulóhely. Legnagyobb mélysége 16,5 méter. Nyugatról a szorost átszeli a Csernely-patak, keletről pedig a Bán-patak táplálja a tározó vízkészletét.
A Lázbérci Tájvédelmi Körzet 1975-ben létesült az itteni különleges természeti és tájképi elemek, illetve a víztározóból kinyert ivóvíz minőségének megőrzésére. Több védett növényünk is él itt, úgy mint a boldogasszony papucsa, az árlevelű len, a terpedt rezeda stb.

Amíg a szorosban, a patak mellett sétáltunk, egy kanyart követően felvillant előttünk egy vörös róka. Nagyon gyorsan reagált, csak a popóját és a nagy, bozontos farkát láttuk. Kicsivel később, már a víztározó mellett sétálva, egy európai sünnel is találkoztunk, aki előttünk iparkodott át az úttesten, majd a túloldalon meghúzódva várta meg, hogy elmenjünk. Természetesen a víz vonzza a madarakat is: láttunk szürke gémet és egy tojó tőkés récét is a vízben.
A tározó partján több helyen is találunk kialakított pihenőket. Egy ilyennél megálltunk, gyönyörködtünk a békés, hangulatos tájban. Délkeleti végénél már több emberrel találkoztunk, ez szinte Dédestapolcsány széle.

Átsétáltunk a nagyon hosszúnak tűnő falun, majd a Serényi-kastélynál, amelyet éppen felújítanak, áttértünk egy nemrégiben átadott, friss aszfaltos mellékútra. Ezen körülbelül egy kilométert gyaloglunk, amely során legyőzzük aznapi utolsó emelkedőnket, hogy végül megérkezzünk Mályinkára.

Aznapi szállásunk a Papréte Vendégház volt, viszonylag a község szélén, csupán pár méterre a kéktől.

Kék infó: OKT23 
Útvonal: Putnok > Három-kő-bérc > Uppony > Lázbérci-víztározó > Dédestapolcsány > Mályinka
Táv: 23 km
Szint: +780 m ; -645 m
Mozgási idő: 5:25
Egész idő: 7:03

Második nap: Mályinka - Bélapátfalva

Az éjszaka esett az eső, amit a szomjazó föld gyorsan el is nyelt. Az első pár órában azonban a fákon, bokrokon megtapadó esőcseppektől vizesek lettünk, de engem igazán a hatalmas pára zavart, amely egész délelőtt velünk volt.

Mályinkán Sanyi Kocsmája előtt találjuk a pecsétet és egy szerény kisboltot. Miután megettünk egy-egy csokit, magunk mögött hagytuk a települést. A végében bújik meg a Begyeleg-kilátó nyoma. A 2014 augsztusában átadott kilátó négy évig se bírta, 2018 tavaszán már lezárták, mostanra pedig csak a talapzata maradt meg.

Ezt követően pár méterig egy mellékúton sétálunk, majd letérünk mellé, egy kellemes erdei ösvényre, a magas bükkfák közé. Egy ideig a közelében haladunk, majd egyre jobban eltávolodunk tőle. Megérkezünk a Bükki Nemzeti Park területére, majd jobbunkon felbukkan a Baróc-patak. A Baróc-völgyben két nagyobb sziklacsoporttal találkozunk. A markánsabb neve Pirító-kő, amely olyan robosztus, hogy biztosan látszik a magasból is.

Öt perccel később átkelünk a már említett Baróc-patakon, amelyen látszik az elmúlt 2 napi esőzés: sok a hordalék, az iszap és a faágak. A túloldalon találjuk a Vár-forrást. Itt kezdődik a nap talán legnehezebb része: körülbelül 680 méter megtétele alatt 127 méter szintkülönbséget kell legyőznünk, csúszós talajú, kidőlt fás, vizes bokrokkal benőtt ösvényen. Plusz nehezítő tényező volt a nagyon-nagyon magas páratartalom. Ezt leküzdve eljutunk a Dédesi-Kisvár oldalába. A kaptatón, ha a növényzet engedi, látható egy-két hatalmas szikla. Itt találjuk a Dédesi-Kisvár (594 m) és a Dédesi vár romját (597 m). Utóbbihoz turistajelzés is vezet, de nem volt kedvünk hirtelen még több extra kaptatóhoz, így is ömlött rólunk az izzadtság - majd legközelebb, ha erre járunk.

Nagyjából 300 méterrel arrébb, egy kanyarban egy kijárt ösvény és kék háromszög jelzés csábít a Vásárhely-kő kilátópontjához. Padon ülve élvezhetjük a pihenést, a panorámát és az előttünk álló molyhos tölgypár látványát. A Bükk csodálatos gerincei és völgyei mellett látjuk Nagyvisnyó házait és a Bálvány (957 m) csúcsát.

Továbbhaladva a Verebec-vár-bérc a következő érdekesség. Itt fontos megjegyezni, hogy a Verebec-, Verebce- és Verepce- előtagok mind ezen környék nevei, annak régebbi avagy modern kori változatai. Mivel egyben tanösvényen is járunk, több információs tábláról különböző érdekességeket tudhatunk meg. Őskori erődítmény állt itt, amelyről vaskori, szkíta és bronzkori leletanyag árulkodik. Vasbucák kerültek elő a területről, amely mennyiségéből tudunk arra következtetni, hogy a területen vasfeldolgozás történt. A Verepce-bérc tanösvény bejárásával megismerhetjük hazánk legnagyobb területű, vaskorban is lakott, földsáncokkal erősített földvárát.

A Verebec-nyeregtől egy újabb hosszú, de nagyjából egyenletesen emelkedő rész vár ránk amíg elérjük a Bánkút felé vezető flaszter utat: 1,4 kilométeren 196 métert emelkedünk. Pár lépés után el is köszönünk tőle. A Bánkúti Turistaház leágazásnál tábla figyelmeztet, hogy ez egy "egynyomtávú, nehezen járható havas út, hólánc használata kötelező!". Hát nálunk nem volt, de havat se láttunk így augusztus elején - szerencsére. Ahogy ezen a részen sétáltunk, az egyik fán, tőlünk 2-3 méterre egy kíváncsi szajkó pihent. Pont amikor megállva figyeltük és azon gondolkoztam, hogy biztosan egy szajkó-e egy túratárs ért utol minket, majd "de szép szajkó" felkiáltással tovább is haladt - aznap még többször találkoztunk.

A turistaházhoz érve begyűjtöttük az újabb pecsétlenyomatokat, majd az épület előtti egyik padon ettünk és pihentünk. Mindketten először voltunk itt, de én valahogy többet vártam ettől a helytől. Legalább egy nyitva lévő büfét vagy illemhelyet.

Felértünk a bánkúti központba, ezt követően utunk lefelé, majd síkban haladt tovább. A Faktor-rét mellett sétálva új perspektívából és közelebb láthatjuk a Bálvány csúcsán álló adótornyot és a mellette épült Petőfi-kilátót. Egy öreg, dupla törzsű bükkfán találjuk a Faktor-réti Madonnát - több legenda is szól arról, hogy megjelent itt. A zarándokhelyen az alábbi feliratot olvashatjuk: "Sok évtizede már, hogy ezen a helyen egy Madonna kép áll. Eleinte az erdei munkások, favágók, mész- és faszénégetők jöttek össze alatta, kérve nehéz életük megsegítését. Századunk 20-as éveit követően a turisták vették gondozásba és azóta féltve óvják, tartják rendben." A gyermekét kezében tartó Madonna képe Tomori Bertalan alkotása. Az ikon kihelyezésének dátuma nem ismert.

A kék jelzéseket követve elhaladunk több kisebb-nagyobb réten. Egyszercsak kilyukadunk egy nagyon viseltes erdészeti műútra, majd a Kis-sár-völgynél egy erdei pihenőhöz érünk, amelyben egy szebb napokat látott esőbeálló is található, az ép padok mellett.

Innen már csak 10 percre van a Zsidó-rét, amely fokozottan védett természeti terület, csak a jelzett utakon szabad haladni, azokról letérni tilos. Nevét onnan kapta, hogy a 20. század első feléig a kereskedők itt vették át az erdei munkások által megtermelt termékeket, mint például tűzifát, faszenet vagy égetett meszet. Felületén számos töbör található. A víznyelők gyakran eldugultak, köszönhetően főleg az ellentétes irányú hordalékszállításnak, ezért a közelükben újabb és újabb visszafolyóknak kellett képződniük. A Zsidó-réten sok ritka növényfaj él: karcsú sisakvirág, szártalan bábakalács, füles- és gömböskosbor, farkasboroszlán stb. Míg a szélén fenyvesek, a réten a borókabokrok díszítik a tájat. 

A Zsidó-rét főszereplője a Mohos-töbör, amely sajátos mikroklímájáról egyre többet ír a sajtó (idén rengeteg cikk jelent meg az itt mért újabbnál újabb rekordokról). Olyannyira megül a levegő, hogy a nyári hónapok egyes hajnalain is mínuszokat mérnek. Például 2025. augusztus 15-én 12 óra alatt 34,1 fokot zuhant a hőmérséklet, +31,6 fokról -2,5 Celsius fokra. De 2025 februárjában rekordalacsony -28,7 fokot is mértek.

A kis kanyargó ösvényen mosolyogva sétáltam annak tudatában, hogy ilyen különleges helyen vagyunk. Több lila színű bogáncson olajzöld virágbogarak és csíkos medvelepkék (védett) táplálkoztak.

A Zsidó-rét után egyből a Keskeny-rétre érünk, amely túloldalán újra a bükkfák árnyéka alatt vagyunk. Itt a zöld háromszög jelzésre térhetünk át, ha el szeretnénk menni a Három-kőhöz (904 m). Mi ezt most sajnos kihagytuk, de szerintem hasonló lehet a kilátás, mint a következő híres szirtről, a Tar-kőről (949 m), ahonnan messzebbről meg tudjuk csodálni a Három-kő szikláit.

A Tar-kő kilátópontja nem is a csúcson található, hanem kicsit mellette, a hegy ormán, amelyhez a kék háromszög jelzés vezet. Festői a környezet és a panoráma is, ami elénk tárul. Mészkőhomlokzatán ülve a Bükki-fennsíkban csodálkozhatunk, de feltűnik Felsőtárkány, a távolban pedig a Kékestető csúcsa és az Alföld is látható. Hallani lehet az Eger-Lillafüred közötti út motorzaját. Körülöttünk több fekete ökörfarkkóró virágzott és lengedezett az enyhe szellőben.

Képes lettem volna órákon át itt ülni és gyönyörködni, de az idő haladt, tovább kellett mennünk. Lesétálunk a Tar-kő oldalán, majd egy őserdőhöz jutunk. A kirakott tanösvényi információs tábláról megtudtuk, hogy ezen Őserdő a Bükki Nemzeti Park egyik legértékesebb erdős része, ám nem igazi őserdőről beszélhetünk. Neve arra utal, hogy hosszú idő óta nem művelik, így hangulata és élővilága hasonlít az eredeti, érintetlen őserdőkéhez. A 26,64 hektáros területet az Istállós-kő, Sima-kő és Tar-kő között, a Virágos-sár oldalában találjuk. Az első 25 hektárját már az 1800-as évek elején kivették a gazdálkodásból, majd 1942-ben Pallavicini őrgróf Király Lajos erdőmérnök javaslatára a teljes jelenlegi területet véglegesen kivonta a fakitermelés alól és tudományos kutatás rendelkezésére bocsátotta. 1977-ben fokozottan védett státuszt kapott, 2000-ben erdőrezervátummá nyilvánították. Így lett mára az Őserdő a hazai magashegyi bükkösök legidősebb és egyik legszebb állománya. Hektáronként átlagosan 204 bükkfa gyökerezik, de előfordul még hegyi juhar, korai juhar és magas kőris is. Több, mint 200 éve ember nem változtatta meg az itteni erdőt, így lehet az, hogy 180-250 éves faóriások is élnek a zavartalan tartományban.

A kerítéssel körbevett erdőrezervátum déli oldalán sétálunk át, majd egy völgyben csorgunk alá, ahol több kidőlt fa lassítja haladásunk. Gyors környezetváltás, és már kint is vagyunk egy hegyoldalban. Az ösvény szűk, körülöttünk pár bokor és sok-sok szikla. Ez a Kálmán-lápa oldala. Érdemes párszor megállni, innen is csodálatos kilátás tárul elénk. Egy újabb környezetváltozás, és máris a Cserepes-kőn vagyunk, ahol sziklák között mászkálunk. Egy kicsi letérővel feljutunk a Cserepes-kői-barlanghoz (794 m), ahol a pecsét vár. Az előtte elhelyezett fakó táblán hibásan szerepel a 823 méteres magasság.

Magyarország barlangjai közül ezt alakították legelőször barlangszállássá, 1950-ben. Rajta kívül még két lakóbarlang található hazánkban: az Odvas-kői-sziklaüreg és a Három-kúti Remete-barlang.
Szabályos félkör alakú bejáratába deszkaajtót építettek. Egyetlen teremből áll, 6 méter hosszú, 7 méter széles és 2,5 méter magas. A kényelemről fapriccsek gondoskodnak, amelyek néhol már beszakadtak, nagyjából 6 ember tud rajtuk aludni (gondoskodni kell derékaljról és hálózsákról). Emellett vaskályhát is találunk, amelynek csöve és kéménye egy kürtőn át vezet a felszínre. A barlangszállást bárki szabadon igénybe veheti.
A Cserepes-kői sziklaodút már régóta használták szállásként betyárok, vadászok és természetjárók is. Először Bartalos Gyula tudós említette egy 1909-es munkájában ("Heves vármegye őskora"). A barlang első tudományos kutatója Kadić Ottokár geológus volt, aki 1929-ben vizsgálata az odút, rajzolt róla térképet és kutatásai alatt ő maga is itt lakott. Próbaásatásai során talált barlangi medve csontokat, cserépedény töredékeket és tűzhelymaradványokat is.

Egy nagyobb kéktúrázó csapattal egymás után pihentünk meg a bejárat előtti terepen és fedeztük fel a szállást. Lemászunk az erős kaptatón, majd hamar elérkezünk a Pes-kő-nyeregbe. Egy rövid sziklamászást követően a Pes-kő kapujában (845 m) vagyunk, ahol a már ismert látkép fogad.

Az Őr-kői (880 m) leágazásig nagyjából szintben haladunk. A kék háromszög jelzést követve felmászhatnánk rá, amit kihagytunk, mert már fáradtunk, kedvünk se volt hozzá és igyekeznünk kellett, hogy elérjünk még egy nyitva tartó éttermet. Így legalább meg tudtuk nézni az Őr-kő kulcsosházat. Könnyű terepen haladva megkerüljük az Ördög-hegyet, majd amikor a piros sáv oldalról becsatlakozik, megkezdjük a nap utolsó, hosszú ereszkedését.

Egy turistacsomópontban két katona sírját találjuk. A kihelyezett lapok az alábbiakat írják: 1944. november 30-án a szovjet-román erők elfoglalták Eger városát és ezzel megindult a támadás a Bükk nyugati részei ellen is. A Bükk ezen részén decemberben a csekély számú német-magyar egységek a túlerőben lévő szovjet-román haderővel álltak harcban. A túlerő miatt vissza kellett vonulniuk, 2-3 fős csapatokra estek szét. Horst Osterburg őrvezető és ismeretlen nevű társa itt kaptak végzetes lövést 1944. december 17-én.

Továbbra is erős lejtőn sétálunk, elhadjuk az Imecs-forrás mellett, majd öreg, lyukakkal átszőtt aszfaltos úton haladunk tovább. A Lóczy-forrás közelében már békák kuruttyolása és szúnyogok zümmögése jelzi, hogy közel van a Lak-völgyi tó. Jobbunkon kempingterület, balunkon sok pad és sütögetésre kialakított tűzrakóhelyek. Pár lépés után megérkezünk a tóhoz, amely partján a Szomjas Csuka Vendéglő bejárata mögött pecsételünk. Nem értünk ide időben, a konyha már bezárt, így csak gyorsan megnéztük és tavat és a felette magasodó Bél-követ, s siettünk egy másik étteremhez, a Bél-kő Étterem és Pizzériához, amely egy órával tovább tart nyitva. Marci evett egy pizzát és a kedvenc béka desszertjét, én pedig egy tál jó sós sültkrumplit ketchuppel (ezt is úgy kellett kikönyörögni, de sültkrumpli ennyire még nem esett jól).
Amíg a büféhez tartottunk sokáig gyönyörködhettünk a Bél-kő csodálatos látványában. Kicsit sajnáltam, hogy nem mentünk fel rá, de nem fért volna bele a napba - terveink szerint ősszel visszatérünk.

Szállásunk a Kalcit Tourist Motelben volt, amely Bélapátfalva központi részén található.

Kék infó: OKT23 
Útvonal: Mályinka > Bánkút > Zsidó-rét > Tar-kő > Cserepes-kői-barlang > Pes-kő > Őr-kő > Lak-völgyi tó > Bélapátfalva
Táv: 31,33 km
Szint: +1630 m ; -1530 m
Mozgási idő: 8:29
Egész idő: 11:27

Harmadik nap: Bélapátfalva - Szarvaskő

A háromnapos túránk utolsó hajnalában is esett az eső, sőt most még reggel is néha, de legalább nem volt elviselhetetlen a páratartalom.

A IV. Béla, majd az Apátság utcákon keresztül hagytuk el a települést. A Bélapátfalvai Ciszterci Apátságot felújítják, még a közeléből is elzavartak a munkások. Pár méterrel utána a kék sávos jelzés elköszön az úttesttől és 300 méteren a dzsindzsában vezet, amely az esőzésektől átázott. Ezen a részen egy kis hidegvizes nyakfürdő volt a "jutalom", az "ajándék" pedig pár kullancs. Ha nyáron járjuk ezt a szakaszt, maradjunk az aszfaltozott úton, úgyis ugyanoda tér vissza a kék, felesleges önkínzás ez.

Kicsivel több, mint egy kilométeren tempósan haladunk, majd munkálatok hangját hallottuk meg. Egy ház renoválása mellett sétáltunk el, majd a Kolácskovszky-forrás közelében. 20 méteres letérővel találjuk az újabb pecsétet, amely a Telekessy Vendégház előtti OKK információs táblán pihen. Ezt követően betérünk egy völgybe, ahol előbb szélesebb, majd kicsivel keskenyebb, s végül ultra széles erdészeti utakon kaptatjuk a szinteket. A környéken több "papos" nevet találhatunk: Papsűrű, Paprakás. Ezek az elnevezések onnan erednek, hogy a török fenyegetés miatt a ciszterci monostorból elmenekült atyák a környéken leltek búvóhelyre.

A Kis-Szoros-nyereg egy szép kaszáló, ha itt megpihennénk, egy pad is vár ránk. Innen pár perc múlva balunkon megjelenik a Gilitka-patak és -forrás. Hét kilométer után elérünk a Gilitka-, avagy Szent Anna-kápolnához.

1750-ben Androvics Miklós szemináriumi rektor építette a kápolnát Szűz Mária édesanyjának, Szent Annának tiszteletére. A völgy II. Kilit (1224-1245) egri püspökről kapta a nevét - a Gilitka szó ennek népiesen becéző változata. A hófehér kápolna lekerekített négyzet alakú épület. Minden évben Szent Anna napján (július 26) búcsújáró hely. Előtte rengeteg pad és esőbeálló található.

A Köles-földi elágazásig széles, iszapos utat taposunk, amelyet aztán keskenyebb, megszokott erdei terep követ. Köves-bérc, Tardos-tető, szépkilátás pont, Veres-oldal. Folyamatos, kisebb hullámvasutazás.

Ezek után elérkezünk egy csodálatos sziklagyepes részre (370 m). A vulkanikus sziklák között érzi jól magát többek között a magyar kőhúr, a kövirózsa, a borsos varjúhaj és a kakukkfű. Lábunk alatt fut a 25-ös út és egy vasútvonal a Pyrker-szoroson át. Belátjuk egész Szarvaskőt, Szarvaskő várának romjait, a túloldalán magasodó One-tornyot és -kilátót, a távolban pedig egy kőbányát. Mivel tiszta, napsütéses időnk volt, a távolban még a Kékestetőt is láttuk. Elég nagy terepen meg tudjuk határozni, hogy a 22-es szakaszon merre kirándultunk legutóbb, 11 hónappal ezelőtt.

Miután kibámultuk magunkat egy utolsó kitérőre indultunk, hogy felfedezzük a Szarvaskői várat. Az út csúszós, köves, legyünk figyelmesek!

A Vár-hegyet bazalt alkotja. A sziklafalban helyenként párnalávák figyelhetők meg. Ezek úgy keletkeztek, hogy a forró kőzetolvadék kérge a hideg tengervízzel találkozva azonnal megszilárdult, miközben tovább préselte magát a repedéseken, amelyekkel újabb és újabb párnácskák jöttek létre.
Az egykori vár építésének időpontja nem ismert, különböző feljegyzések alapján 1261-1295 közöttre saccolják. Az egri püspökök építették és végig az ő birtokukban volt. Az elhagyott vár a 18. század közepén teljesen lepusztult. Ma a romok között sétálva inkább kilátóként szolgál. Úgy olvastam, hogy feltárás, ásatás vagy részleges helyreállítás sose történt, bár a 2015-ben egyeztettek róla.

Innen már csak lecsorgunk Szarvaskőre, ahol a pecsétnél találhatunk büfét is. Egy-egy jégkrémmel ünnepeltünk, majd fél óra múlva felszálltunk a hazafelé tartó buszra.

Kék infó: OKT23 
Útvonal: Bélapátfalva > Telekessy Vendégház > Gilitka-kápolna > Szarvaskő várroma > Szarvaskő
Táv: 12,73 km
Szint: +555 m ; -630 m
Mozgási idő: 3:38
Egész idő: 5:00

További fényképek, sztorik, érdekességek:
Facebook
Instagram