A Gortva-Jójárt-kilátó és a Nyikom-starthely

2024.08.24

Augusztus második hétvégéjén Regina és Zsolt barátaimmal egy régi tervünket valósítottuk meg: felmentünk a Mátrába, azon belül is a Pásztó feletti Nyikom csúcsra, a Gortva-Jójárt-kilátóba aludni. Másnapra is akadt látványosságunk, a Nyikom siklórepülő starthely csodaszép panorámával jutalmazza az oda térő vándort.

Utunkat Pásztón kezdtük, amelyet a Fő utcán, majd a piros háromszög jelzést követve hagytunk el. A főútvonal szélén sétálva, a Gépállomás lakótelep után, egy kereszt előtt balra tértünk le. Továbbra is meleg aszfalton, árnyék nélkül igyekeztünk az előttünk tornyosuló hegyek felé. Elhaladtunk néhány szőlőbirtok előtt, majd megérkeztünk a Muzslai üdülő területére. Elsétáltunk a Muzsla-tó mellett, amely meg kell vallani, nem túl tisza. 

Muzsla-tó
Muzsla-tó

Az egyik ház előtt Muzsla történetéről olvashatunk Szalai István tollából. "A Muzsla szó pusztát jelent. Eredete szláv és magyar névadással keletkezett. A fölötte álló hegy is innen kapta a nevét. Emberemlékezet óta lakott település volt. Két Muzslát különböztetünk meg: Muzsla falut és Muzsla pusztát."

Az üdülőfalu végén, az utolsó háznál az ösvényt kicsit keresni kellett, de végül rátaláltunk, és elkezdhettük hátizzasztó mászásunkat a Somos-bércen. Ezen a közel két kilométeres, árnyékban szegény, kitett, sziklás hegyormon körülbelül 387 méternyit emelkedünk. A melegre és a nehéz táskákra való tekintettel többször is megálltunk - de ez nem volt baj, nem siettünk, és nem is akartuk, hogy bárkinek baja essen. Ha már szóba jött a hátizsák: vízvételi lehetőségek nincsenek, így 4,2 liter vízzel készültem. Ezzel és az élelemmel együtt a táskám 11 kg-ot nyomott, amely a nyári melegben és a nagy kaptatón nem túl kellemes, de cserébe nem voltam se éhes, se szomjas a két nap alatt.

Egy kanyar után az ösvény rátér egy erdészeti útra, amelyen már könnyebb haladni. Ezen a szakaszon találkoztunk egy muflon nősténnyel és báránnyal. Szelídek voltak, sokáig néztük egymást, majd az útról bementek a fák közé. Onnan is nézegettük még egymást egy ideig, majd megunták, s elmentek. Reginával meg is beszéltük, hogy ezért a találkozásért megérte felszenvedni magunkat ide!

Eljutottunk a Muzsla-nyereg melletti részhez (750 m), ahol több turistaösvény is találkozik. Zsolt előre ment, így volt ideje felmenni a Muzsla csúcsára (805 m), amit mi csajok most kihagytunk, mert elmondása alapján nem nagyon volt ott látnivaló. Megpihentünk egy óriás kidőlt fán, majd folytattuk utunkat a piros sávos jelzésen. Az eddigiek után már kevésbé volt megterhelő a terep és még árnyék is akadt. Az ösvény mentén több helyen is hatalmas, tekintélyt parancsoló fák magasodtak, mintha entek lettek volna a Gyűrűk Ura birodalmából.

Muzsla-nyereg, Ólom-tető-nyerege, Ólom-tető, Nyikom-nyereg: kevesebb, mint két kilométer múlva köszönünk el a piros sávos jelzéstől, és térünk át egy jelöletlen ösvényre. Ezen 470 métert teszünk meg, hogy felérjünk a Nyikom csúcsára (764 m), amelyen a Gortva-Jójárt-kilátó is áll.

A csúcsot körbeölelő rész magántulajdon, Gortva Zsolt erdőterülete, aki ide álmodta meg a többfunkciós épületet, amellyel feleségét ajándékozta meg. Az építkezés 2014.10.01.-2015.03.15. között folyt. A 22 méter magas, kőből épült torony, a Mátra legfiatalabb kilátója. Tetején egy termetes kereszt áll, amely esténként világít, ezzel is segítve a környéken tájékozódó túrázókat a sötétben. Ottlétünkkor nem működött, de később megjavították. Az épület ingyenes menedékház is egyben, amellyel kiemelkedik a hazai színvonalból. Mindegyik emeletén valamilyen garnitúra segíti a kényelmes alvást: franciaágy, kanapé, egyszemélyes ágy, heverő, továbbá minden emeletén pad és asztal is található. Az ablakairól a kilincset biztonsági okokból leszerelték, de minden emeleten bukó állapotban nyitva van egy-egy, hogy járjon a levegő. A földszinten kályha segít a hideg vagy téli időszakban felmelegedni. Az épület mögött wc is található. Szerintem a freskói által lett igazán híres az építmény, hiszen mind az öt szint plafonját festmények díszítik, amelyek, hogy is mondjam…a többségnek nehezen befogadhatóak lehetnek.

Földszint: a házaspár címere. Első emelet: meztelen nők és férfiak próbálnak kétségbeesetten feljutni az özönvíz elől egy toronyba, amely kísértetiesen hasonlít arra, amiben éppen vagyunk. Második emelet: van itt óriás szarvas, csata, tűz köré gyűlt férfiak és Szent László éppen vizet fakaszt. Harmadik emelet: vagy a honfoglalást láthatjuk vagy Attila seregeit - nehéz megmondani. Negyedik emelet: Szent Borbála történetét meséli el a festmény.

A legfelső emeleten a kilátásban való tájékozódást információs képek segítik. Az egyik oldalon Ágasvár és Galyatető van közelebb, mögötte a Kékestető, de a másik oldalon a Naszály, továbbá az Alacsony- és a Magas-Tátra vonulatai is könnyen észrevehetőek.

A kilátó épületén kívül még két másik, lezárt épület is van. Egyiket két sárkány díszíti. Két, fából faragott szobor is található a repertoárban: egy meztelen Szent Borbála és egy-egy meztelen talán angyal és talán Borbála (ezt nehezünkre esett megfejteni).

A kilátóról készült videót megtekintheted Facebook vagy Instagram oldalamon.

Megtekintettük a naplementét, megvacsoráztunk, majd kisebb-nagyobb sikerekkel aludtunk.

Útvonal: Pásztó > Muzslai üdülők > Somos-bérc > Muzsla-nyereg > Ólom-tető > Nyikom-nyereg > Nyikom-tető és Gortva-Jójárt-kilátó
Táv: 9,7 km
Szint: +835 m ; -260 m
Mozgási idő: 2:48
Egész idő: 5:05

Másnap a napfelkelte megnézése után megreggeliztünk, s hamarosan útnak indultunk. Az ösvényeket követve kevesebb, mint egy kilométert kellett ereszkednünk, hogy elérkezzünk a Nyikom Siklórepülős Starthelyre (634 m). Tegnap már láttunk itt pár ernyőst repülni, de hajnali ottlétünkkor az egész hely a miénk volt. Annyira csodálatos volt, hogy majdnem egy órát töltöttünk itt. Látható a Hasznosi víztározó, a környező települések és hegyek, a Karancs-Medves vidék, a Budai-hegység, a Pilis és a Visegrádi-hegység, a Börzsöny, a Naszály, és a tiszta időnek hála a távoli Tátra. Az első percben mindhármunk kedvence lett, de sajnos közel egy óra ottlét után tovább kellett mennünk.

A zöld háromszög jelzésen ereszkedtünk le a hegyről. Az út nagyon törmelékes, figyelmesen és óvatosan kellett haladnunk. Egy idő után utunk becsatlakozik a zöld kereszt jelzésbe. A jelzett ösvények nem voltak karbantartva, a festések is nagyon kopottak és hiányosak voltak.

Nagyjából 6 km-es távra van Pásztó centruma. Ahogy egyre közelebb érkeztünk a városhoz, úgy egyre több mezőgazdasági terület és szőlőültetvény mellett haladtunk el. Utóbbinál egy macska is lelassított minket, amíg Regina megetette.

A két nap alatt több helyen tudtunk szedret és szőlőt csipegetni.

Útvonal: Nyikom-tető és Gortva-Jójárt-kilátó > Nyikom Siklórepülős Starthely > Pásztó
Táv: 7,2 km
Szint: +15 m ; -620 m
Mozgási idő: 1:55
Egész idő: 3:02

További fényképek, sztorik, érdekességek:
Facebook
Instagram