Egy nap s egy éjszaka a Csinger-völgyben

2026.10.16

Egy kellemes március végi hétvégén Sanya cimborámmal a Bakony felé vettük az irányt. Terveink között szerepelt egy bányamúzeum meglátogatása, egy túra sok érdekes látnivalóval, majd egy kint alvás. Így jól megrakott hátizsákokkal és felfedezési lázzal felfűtve indultunk neki a napnak.

Az Ajkai Bányászati Múzeum Őslény- és Kőzettár meglátogatásával kezdtük. Az ország első technikai skanzenének az 1904-1960 között működő Ármin-akna ad otthont, az erdő peremén.
Ezen a területen 1865-ben kezdtek el szenet bányászni, amely olyan gazdag volt, hogy 2004-ben, 139 év után zárt csak be. Az 1900-as évek elején naponta 40-45 vagont termeltek ki.

1909. január 14-én súlyos bányaszerencsétlenség történt: az Ármin légaknában belobbant a bányatűz, majd az ebből keletkezett katasztrófában 55 csingervölgyi bányász vesztette életét. Az utólagos vizsgálatok a bányatűz keletkezésének pontos okát nem tudták megállapítani. Több tényező is vezet(het)ett a tragédiához: egyrészt a szellőztetőgéphez szükséges olaj kaphatott lángra, másrészt a ventillációs készülékre évek óta lerakódó szénpor gyulladhatott meg. A mentést súlyosbította és nehezítette, hogy a csingervölgyi szénbányák ebben az időszakban nem rendelkeztek bányamentő állománnyal és eszközökkel, továbbá a bányászok se kaptak ez irányú képzést. Nem messze a múzeumtól ma is felkereshetjük az aknát, ahol a tragédia történt.

Ma az udvaron elhelyezett gépek és egy berendezett bányavágat segítségével megismerhetjük az egykoron itt dolgozó bányászok nehéz és veszélyes munkáját. A Riethmüller Ármin bányafelügyelőről és igazgatóról elnevezett, Ármin szállítóakna megmaradt gépháza, a kis kovácsműhely és az egykori transzformátorház ma mind látogatható. Az egykori bányamentő állomás ad otthont az őslény- és kőzettárnak.

A múzeum meglátogatása után a parkolón át folytattuk utunkat a sárga és kék kereszt jelzésű úton. Nagyon szép ez a völgy, a széles úton haladva láthatunk rókavárakat, sí- és szánkópályákat, illetve néhány takaros házat is.

900 méter után a bükkfák között kirajzolódik a Csinger-völgyi olvasókabin és bivakszállás. 2022-ben egy hét alatt építették a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatói. A csupán másfél méter széles, ám öt méter magas és hat méter hosszú kabin fából készült. A leghosszabb oldalán, a teljes frontfalát üvegablakkal borították, amelyből nagyon békés kilátni az erdőre. Belül három emelet kapott helyet, a két oldalsó fal pedig végig könyvespolc, amelyek között pihenésre vagy alvásra alkalmas helyeket találjuk. Egy fedett, nyitott előteret is kapott. Az üvegablak kivételével a hallgatók mindent a helyszínen készítettek el.

A polcok roskadoznak a könyvektől, vannak olyanok, amelyek már el se férnek. Sokan hoznak ide olvasnivalót (ezt két, a környéken lakó túrázó is megerősítette), és talán kevesen visznek el belőle. Még mindig jobb ilyen vagy hasonló könyvmentő helyekre elvinni, mint kidobni, de vajon mennyi fér még el? Ottlétünkkor egy polc meg is adta magát.

Bár az építmény tényleg varázslatos, mielőtt "birtokba vettük" volna, takarítottunk. Szerencsére volt bent egy kis seprű és lapát, ezekkel könnyebb dolgunk volt. Az egy légtérben lévő sok-sok régi könyvnek van egy jellegzetes illata. Ez sajnos keveredett a porral és néhány kisebb-nagyobb pókkal s hálóikkal. Ezeket kitessékeltük, szellőztettünk, majd a széjjelhagyott könyveket a polcokra helyeztük. Az este folyamán így is kijött a porallergiám, bedugult az orrom, nehezen kaptam levegőt - de megérte.

Az első szint a legnagyobb és legszélesebb, az itt lévő fekhely is kényelmesen tág. Az én 178 cm-es magasságommal ugyan átlósan kellett feküdnöm, de ez nem jelentett problémát, a cuccom is elfért mellettem.

Az emeletekre létrán lehet feljutni. Az első is hívogató még, alvásra kényelmes fekhellyel rendelkezik, két oldalán ez is tele van könyvekkel. Ám, polc itt már nem kapott helyet, hol katonás sorrendben, hol "odadobálva" pihennek a művek. A legfelső emelet már kisebb, de egy nem tériszonyos, átlagos vagy annál kisebb testmagasságú vendég számára tökéletes választás lehet.

A kis előtérben két személy kényelmesen le tud ülni, és még egy-egy asztalkája is van. Tökéletes helyszín a reggeli és a kávé elfogyasztásához.

Meseszép, amikor egyszerre két szenvedély találkozik: az olvasás és a természet! Bár nagy a rendetlenség, ez azért van, mert sok a könyv. Az meg talán nem lehet baj. Az olyan túrázóknak, akik egyben könyvmolyok is, mint én, kötelező látnivaló! :)

Ha minden itt megpihenő vándor takarít, mielőtt "beköltözik", s miután "kiköltözik", akkor azzal igazi vendégekké avanzsál, akik tisztelik és szeretnék, hogy a hely még sokáig megmaradjon.

Amikor aznap először itt jártunk, még nem voltunk benne teljesen biztosak, hogy itt is alszunk, ugyanis sátor is lapult hátizsákjainkban. Inkább minden cuccunkat magunkkal vittük, és a túra vége felé találtuk ki, hogy végül itt töltjük az éjszakát.

Egy 13 km-es körtúrát tettünk meg, amely során több csodálatos képződményt fedeztünk fel.

Követtük tovább a kék kereszt jelzést, amely 3 km folyamatos hullámvasutazás után érte el a Jó szerencsét-forrást. Itt nem is olyan régen szép pihenőt létesítettek padokkal és tűzrakóhellyel.

Tovább követtük a kék kereszt jelzést, s hamar egy óriási mező szélén találtuk magunkat. Két sír mellett is elmentünk: az egyik csupán egy öreg, tákolt kereszt, a másik gondozott, virágokkal és gyertyákkal díszített ismeretlen német katona nyughelye. Egy kerítés mellett haladtunk tovább, majd kijutottunk egy széles, villanypóznás területre. A fémoszlopoktól tisztes távolságba haladva, olykor egy-egy sercegés szólt bele beszélgetésünkbe. Bár itt könnyebb és haladósabb volt a terep, azt megunva inkább bementünk a fiatal fák közé, ahol a kék kereszt jelzés kiegészült egy fekete tölgyfalevél felfestéssel.

A Bányászmúzeumtól olyan 4,5 kilométerrel később megérkezünk a Macska-likhoz. Amikor a térkép fölött terveztük ezt a túrát, már akkor mondtam, hogy ide a neve miatt muszáj lesz eljönnünk - hát nem csak a neve miatt muszáj!

A Kab-hegy északi oldalán található víznyelőbarlang bejárata egyesek szerint egy ásító macska szájához hasonlít, ezért kapta nevét. Csapadékos időben vagy hóolvadáskor kürtője felett vízesés, télen pedig jégcsapok képződnek.
Az információs táblán olvasható: "A Kab-hegyi barlangok többsége bazalt és mészkő határon jött létre. Legszebb példája a Macska-lik, ahol a vízzáró bazalton végigfolyó patak időszakos vízesésként zuhog az eocén mészkő impozáns víznyelőjébe, amely egy nehezen járható barlang bejárata is."
Az 1960-70-es években történt feltárási munkálatok során a barlangot 19 méter mélynek és 41 méter hosszúnak állapították meg. A likba nemcsak csapadékvíz, hanem hordalék is jut. Emiatt a járat könnyen járhatatlanná válik, ezzel nehezítve vagy meggátolva a kutatást.
A Macska-lik közelében találunk egy másik víznyelőt is, ami a Kis-Macska-lik nevet kapta - elképzelhető, hogy ezek összeköttetésben vannak.

Miután kibámészkodtuk magunkat, egy nyiladékhoz jutottunk, ahonnan az előttünk magasodó Kab-hegyi (599 m) TV és rádió adótorony látható. Fel is törtek belőlem az OKT emlékei.

A kék kereszt jelzéstől elköszöntünk, a kék tanösvény jelzést követtük tovább a "B-nyiladék"-on sétálva.

1,6 km után befordultunk balra, a "3. nyiladék"-ba, a tanösvényi felfestéseket követve, egészen az Öreg-köves-víznyelőbarlanghoz.
A másik híres Kab-hegyi víznyelő szintén impozáns: egy óriási tátongó lyuk a felszínen. Sűrű növényzet öleli körbe, már most, a tavasz kezdetén is. Időszakosan aktív, nagy kiterjedésű víznyelőbarlang. Több párhuzamos aknával rendelkezik, lépcsőzetesen mélyülő szakaszokkal. Feltárt hossza 378 m, mélysége 59 m.

Ahogy visszamentünk a széles, dózerolt erdei útra, megbeszéltük, hogy a kabin felé vesszük az irányt, ott akartunk aludni. A környék bővelkedik még látnivalókban, volt amit emiatt kihagytunk, de volt ami még utunkba esett.

Letértünk a jellegzetes útról, majd a kék tölgyfalevél jelzéseket követve lejutottunk a Szőke-forráshoz. Átkeltünk az aszfaltos úton, majd tovább ereszkedtünk egy völgyben, ahol rengeteg rózsaszínes-lilás kónya vicsorgó és sárgás-fehéres szártalan kankalin virágzott. Hamarosan eljutottunk a foglalt, bő hozammal rendelkező László-forráshoz. Itt több pihenőpontot is építettek, a forrás mellett pedig nárciszok nyíltak. Szomszédságában a Hubertus Erdészeti Erdei Iskola épületei találhatóak.

Innen a sárga kereszt jelzést követtük, többnyire kisebb-nagyobb kaptatókon. Egyszercsak zajra lettünk figyelmesek, majd a következő pillanatban 20-25 szarvas szaladt át előttünk az úton. Ez volt a nap legszebb momentuma, gyönyörűek voltak! Számukra tisztes távolságból néztük egymást, majd többnyire egyazon irányba haladtunk tovább, így még olyan 15 percig láthattuk őket.

A sárga kereszt jelzés később becsatlakozik a kék kereszt jelzésbe, ahol már délelőtt is jártunk, így nem sokkal később visszajutottunk a Csinger-völgyi kabinhoz.
Kitakarítottunk, elrendeztük a fekhelyeinket, majd vacsorát készítettünk, ettünk, s eltettük magunkat másnapra.

Reggel, ébredés után nem sokkal, Sanya azt mondta, hogy milyen jó lenne a kabin ablakából látni valamilyen nagy állatot. Egy perc se telt el, megjelent egy szarvas! Így kell elindítani a napot!

Reggeli után összepakoltunk, kitakarítottunk magunk után, majd elköszöntünk a bivakszállástól. Ha már a környéken voltunk, elautóztunk Bakonybél környékére, ahol medvehagymát szedtünk. Amíg a szem ellátott, amíg az orr szagolni tudott: mindenfelé a híres tavaszi immunerősítő gyógynövényünk volt látható!

Lezárásként Bakonybélben beugrottunk a Szent Mauríciusz Monostor ajándékboltjába. Ha a környéken járok és van rá lehetőség, szeretek ide bemenni, mert nagyon finom teákat készítenek.


Útvonal: Ajkai Bányászati Múzeum > Csinger-völgyi olvasókabin és bivakszállás > Jó szerencsét-forrás > Macska-lik > Öreg köves-barlang > Szőke kút-forrás > László-forrás > Csinger-völgyi olvasókabin és bivakszállás
Táv: 13,2 km
Szint: +595 m; -560 m

További fényképek, sztorik, érdekességek:
Facebook
Instagram 

Share