Július második hétvégéjén egy tucat cimborával elmentünk a Kárpátok legmagasabb hegyvonulatába, a Magas-Tátrába. Bár az időpont leütésekor még attól féltünk, hogy majd nagyon meleg lesz, pont kifogtunk egy hűvösebb periódust. A három napba városnézés, hegycsúcs meghódítás, tókerülés is belefért, megfűszerezve egy maroknyi komfortzónából való kilépéssel és természetesen sok-sok jókedvvel.

Eperjes

Szállásunk Felsőtátrafüreden volt (Horný Smokovec), amely Magastátra (Vysoké Tatry) része. Ez utóbbi elnevezés több kisebb-nagyobb, a Magas-Tátra déli lábánál fekvő települések egysége.

Az odavezető úton megálltunk megnézni Eperjest (Prešov). Szlovákia harmadik legnépesebb városának főbb nevezetességei mind a történelmi központú, orsószerű főtéren gyülekeznek. Kiemelkedik a római katolikus Szent Miklós székesegyház (Konkatedrála svätého Mikuláša), amely 1515-ben nyerte el ma is látható alakját. A háromhajós, késő gótikus csarnoktemplom a város domináns épülete. Ottjártunkkor éppen esküvőt tartottak, ezért csak kívülről tudtuk megcsodálni a robosztus építményt.

Mellette található a 17. század elején épült reneszánsz stílusú Rákóczi-ház (Rákócziho palác). 1633-ban itt kötötte meg I. Rákóczi György II. Ferdinánd császár követeivel az eperjesi békeegyezményt. Ma múzeum.

A templom másik oldalán emelkedik az 1424-ben épült városháza. Ma bormúzeum üzemel benne.

A főtér közepén egy kis zöld parkot alakítottak ki, benne a Neptun-szökőkút, illetve egy kommunizmusból hátramaradt emlékmű, amely neve: Emlékmű a "felszabadítóknak" (Pamätník "osloboditeľom") - igen, így idézőjelben.

Délkelet irányba tovább sétálva, a főtér túloldalán találjuk a görögkatolikus Keresztelő Szent János-székesegyházat (gréckokatolícka katedrála sv. Jána Krstiteľa), amelyet 1754-ben gótikus alapokon építettek.

A központból eltávolodva, Eperjes nyugati szélén épült a Kálvária komplexum (Calvary Complex in Prešov). A barokk stílusú kápolnát egykoron Magyarország második legszebb kálváriájának tartották - a selmecbányai mögött. A barokk templom 1756-ra készült el. A dombon temető is található, a föld alatt pedig katakombák rejtőznek. Vannak néhány évtizeddel ezetőtti sírok is, de a legtöbb annyira régi, hogy nehezen tudjuk leolvasni az évszámokat, vagy a neveket.
A Kálvária kellemes hely egy rövid kiránduláshoz vagy sétához. A gyönyörű, piros épület előtt Eperjes városának pazar kilátása tárul elénk.

Régóta el szerettem volna jutni Prešov-ba, mert felmenőim, a 16. század környékéről innen származnak. Ezúton is köszi a csapatnak, hogy meglátogattuk. :) 

Nagy-Morgás (2037 m) csúcshódítás

Második napunkon korán keltünk, hogy az első felvonók egyikét elcsípjük. Tátralomnic (Tatranská Lomnica) település széléről indul a kötöttpályás felvonó. A parkoló nagy, a libegőjegyeket automatából (angol nyelven) vagy jegypénztárnál tudunk váltani.

Először 5 személyes ülőszékes lanovkával mentünk fel 888 méterről 1169 méterre. Ezt egy gyors átszállás követi a közbenső állomáson, ahonnan már fülkés felvonóval haladunk tovább 1751 méter magasra, a Kő-pataki-tó (Skalnaté pleso) állomáshoz.

Innen még két felvonóval mehetünk tovább, ha szeretnénk: bal kéz felé a Lomnici-nyeregbe (2190 m), jobb kéz felé a Lomnici-csúcsra (2634 m). Utóbbinál érdemes előre megvenni a jegyet, mert a Magas-Tátra második legmagasabb csúcsához sokan szeretnének feljutni. A piros színű, álló kabin kicsi, de folyamatosan jár, így lehet időnk megtekinteni a csúcson emelt obszervatóriumot, kilátóteraszt és kávézót. Azzal még fontos tisztában lenni, hogy a jegy közel sem olcsó: Tátralomnicról a felvonó 89 €, Kő-pataki-tó állomásról 59 €.

Ahogy kiszállunk a Kő-pataki-tó (Skalnaté pleso) állomásánál 1751 méter magasan, velünk szemben magasodik a Lomnici-csúcs (Lomnický štít, 2634 m). Csupán 21 méterrel alacsonyabb a Magas-Tátra legmagasabb hegyétől, a Gerlachfalvi-csúcstól (Gerlachovský štít, 2655 m). Csodálatos ez a látvány, az ember igazán aprónak, porszem méretűnek érzi magát ekkora hegyek között.
Természetesen a lanovkaállomásnál található étterem, mosdó, bolt - minden, ami ilyenkor megszokott, sőt még egy ingyenesen megtekinthető galéria is (erre sajnos nem jutott időnk). Sok pad és asztal van odakint is. Megértem azokat az embereket, akik csak idáig jönnek fel és békésen, a panorámában gyönyörködve, csendben eltöltenek pár órát. 

De nekünk küldetésünk volt, nem értünk rá lazsázni. Egy mosdókör és egy csoportkép elkészítése után elkezdtük magashegyi túránkat a 20 fokot alulról is csak nehezen elérő hűvösben. A piros sávos jelzést követtük. Először elsétálunk a már említett Kő-pataki-tó (Skalnaté pleso) mellett, átsétálunk felette egy hídon, majd megindulunk felfelé. Az itt található obszervatóriumot nem látogatjuk meg, előtte kicsivel elkanyarodik az ösvény. Egyből megkezdődik a túra hátizzasztó része: 600 méter megtétele alatt már 130 méter szintet küzdünk le többnyire lépcsőzetes köveken. Két hatalmas sziklánál jobbra fordulunk és követjük tovább a Felső-turistaút (Tatranská Magistrála) piros jelzéseit.

Körülbelül egy kilométeren keresztül sziklaomláson át vezet az utunk. Az ösvény egyértelműen látható, a hatalmas sziklák egymáson pihennek már nagyon-nagyon régóta. Többségük felülete sima vagy bordázott, némelyik persze kicsit mozog egymáson, ezért ügyesnek és magabiztosnak kell lenni. Ez utóbbi pár lépés után nekem elillant. Most túráztam először a Tátrában (10 évvel korábban Zakopanéból felmentünk egy hegyre, de nem kirándultunk fenn, ezért ezt nem számolom), elkápráztatott a nagysága és valóban, hiába, hogy edzett és talpraesett vagyok, hiába tudom, hogy meg tudom csinálni, itt le kellett ülnöm 5-10 percre és meg kellett hallgatnom pár barátom bíztató szavait. Ezen nincs mit szégyellni, nem vagyunk egyformák és mindenki cipel magával csomagokat. Nekem tériszonyom és pánikbetegségem is van, hiába, hogy ezeket jól kezelem és mára nagyon ritkán jönnek elő, most kicsit megkapargatták a felszínt. Ez a pár perc ülés és pihenés segített megfogalmazni, hogy mi a problémám, így már magabiztosabban tudtam a sziklákon sétálni.

Ekkorra a csapatunk kettészakadt: négyen voltunk a sereghajtók. Ösvényünket többször kis vízfolyások keresztezik. Kis idő után átbukunk a hegy derekán, és megjelenik előttünk a Nagy-Morgás (Vel'ká Svistovka). Haladunk tovább, átkelünk a Hunfalva-patak (Huncovsky potok) felett, amely a legnagyobb és leglátványosabb ezen a szakaszon. Talpunk alatt a talaj újra köves és sziklás lesz, majd újra emelkedik. Z betű alakzatban felkaptatunk a Nagy-Morgás nyergébe (Sedlo pod Svišťovkou), majd a jelöletlen ösvényen felmászunk a Nagy-Morgás csúcsára (2037 m).

A Nagy-Morgás megmászásáért káprázatos panoráma a jutalmunk: alattunk kis medencében a Zöld-tavi menedékház és tó, körülötte hatalmas hegyek - félelmetes, hogy oda tartunk és olyan mélyre le kell ereszkednünk. Messzebb még több hatalmas völgy és gerinc, rengeteg szürke szikla és zöldterület. Kacskaringós ösvényekből sincs hiány, az egyik pont a Nagy-Fehér-tóhoz (Vel'ké Biele pleso) visz, amelyet szintén meglátogatunk.

Miután kiélveztük a látképet (teljes mértékben persze nem, mert akkor még mindig ott lennénk), jöhetett a kemény menet: 2,8 km alatt 580 méter ereszkedés vár ránk (bár sokkal többnek érződik). A szerpentin kavicsos, törmelékes, jól jönnek a botok. Lassan haladtunk, térdgyilkos terep ez.
Egy idő után, amikor már kezdem nagyon unni ezt a részt, elérkezünk egy izgalmas kihíváshoz. Egy meredek, sziklás vízmosásban ereszkedünk lefelé, sziklafalba erősített láncok segítségével. A biztosítás jól jön, hiszen iszonyat meredek és veszélyes ez az egykori vízesés (mellettünk új medret talált a zuhatag). Továbbá segítségünkre vannak még a csipkézett sziklák: rengeteg a fogás a lábunknak és a kezünknek. Ezen a részen az adrenalin garantált. Egy pár kesztyű a barátunk lehet a vaslánc és a helyenként éles kövek között, de ha nincs nálunk az sem probléma, miután leértünk le tudjuk mosni a hideg vízben.

Amint leértünk ezen rész aljába, elkezdett szakadni az eső. Csak 10 percig tartott, de kellett az esővédelem. Egy kisebb szakaszon nagyjából szintben haladunk, majd egy minimális ereszkedés után elérkezünk a Fekete-Késmárki-tóhoz (Čierne Kežmarské pleso). Innen már csak 10 perce van a Zöld-tó (Zelené pleso).
Ez a bejárt szakasz, a felvonó állomása és a menedékház között, november és május között le van zárva.

Rengeteg a turista, de ez nem is csoda, központi helyen vagyunk. A Zöld-tavi menedékház (Chata pri Zelenom plese, 1550 m) építését 1873-ban határozta el a Magyar Kárpát Egyesület (MKE). A MKE ugyanebben az évben alakult Tátrafüreden, hazánk első, a világ hetedik turistaegyleteként. 1880-ban egy szobával rendelkezett az Egyed-menedékház, mely nevét Berzeviczy Egyedről, a MKE akkori elnökéről kapta. 3 évvel később sajnos leégett, ezt egy két szobás, előszobás ház követte 1884-ben. 3 évvel később a tó északi partjáról áthelyezik a biztonságosabb déli partra, egyúttal a könnyebb megközelítés miatt szekérutat építenek hozzá. 1890-ben másodjára is leégett az épület, majd pár hónappal később harmadjára is. 1897-ben háromszobás, konyhával, étteremmel és verandával rendelkező lesz a Frigyes-menedékház (Frigyes főherceg az egyesület védnöke tiszteletére). Folyamatosan használták és javították, majd jöttek a világháborúk, mely idő alatt évekig őrizetlenül állt, betörésektől és rongálásoktól szenvedett. 1926-tól ismét állandóan üzemel, 36 személyt képes befogadni. Ma több szobában és közös hálóteremben 40-40 ággyal, 3 nappali helyiséggel és 9 gazdasági helyiséggel rendelkezik.

Itt tartottunk egy nagyobb szünetet: a csapatunk többsége bent káposztalevest vagy gőzgombócot (amit a helyiek buktának hívnak) fogyasztott. Már a túra elején elhatároztam, hogy kipróbálom a csapolt Kofolát, mert két barátom is mondta már, hogy sokkal finomabb, mint a bolti palackos - valóban, nagyon finom volt, igazi jutalom. Az étteremnél a sor hosszan kígyózott, viszont meglepően gyorsan haladt. Legyen nálunk készpénz, kártyával nem biztos, hogy tudunk fizetni.

Kalandunkat tovább folytattuk a pirossal jelzett ösvényen. A melegebb, napsütötte délutáni órákban enyhén feléfelé haladtunk. A Linda-forrásnál (prameň Linda) találkoztunk két idős hölggyel, az egyikük apáca volt, a másikuk nagy túrázó, felőlünk kérdezősködtek. Útközben hátrafordulva megcsodálhatjuk, hogy pár órával ezelőtt milyen magas csúcson voltunk, s milyen kanyargós, meredek ösvényen ereszkedtünk le.

Hamarosan eljutunk a Háromszög-tóhoz (Trojrohé pleso, 1620 m), amely a nagyobb, Nagy-Fehér-tó (Vel'ké Biele pleso) (1614 m) előfutára. A tavakban tőkés récék fürödtek, sőt voltak köztük kiskacsák is. A víztükröt a hatalmas tátrai hegyek ölelik keblükre.

Itt áttértünk a kék jelzésre és egy völgyben haladtunk folyamatosan lefelé. A sziklás ösvény mellett a Fehér-patak (Biely potok) folyik. Ösvényünk betér az erdőbe, kétszer átkelünk a patak felett. Ereszkedésünk meglódul, a pataktól kicsit eltávolodunk és a fenyőfák alatt lépünk szikláról-sziklára. Kiérünk egy olyan részhez, amely tarvágásra utal, itt csapásunk szekérúttá szélesedik. Mellettünk zubog a Késmárki-Fehér-víz (Kežmarská Biela voda), pár ponton meg lehet állni a partján, hogy jobban megcsodáljuk.

Egy nagyobb hídnál egyesül a kettészakadt csapat. Kicsit pihentünk, töltekeztünk és összedugtuk a fejünket. Kicsit tempósabban kell tovább mennünk, hogy biztosan elérjük az utolsó lanovkák egyikét - később kiderült, hogy szuper gyorsak voltunk, nem is kellett volna ennyire sietni, de valahogy senki se bánta. Nagyjából 140 métert emelkedünk egy kilométeren a sárga, majd zöld jelzésű ösvényeken. Ez volt a neheze az utolsó etapnak, utána már tempósan tudunk haladni a kék jelzéseket követve, többnyire síkban vagy enyhe emelkedőn. Részben azon a területen járunk, amely a 2004-es hatalmas szélvihar pusztításának esett áldozatul. A novemberben lecsapó vihar körülbelül 12.600 hektár erdőt tarolt le, becslések szerint 3 millió fa dőlt ki. Ennek nyomai még ma is láthatóak.

Négyszer is átkelünk egy-egy patak felett. Az egyik híd túloldalán magas lépcsősor fogad. Az utolsó métereken enyhén felfelé tartó ösvény fut kicsi és közepes magasságú fenyőfák között, míg végül kiérünk a felvonó köztes állomásához. A távolban szivárványt látunk - igazi jutalom a túra végére.

Ismét beültünk az 5 személyes ülőszékes libegőbe, amely narancssárga plexijét most ránkcsukták, így narancssárgában láthattuk a tájat, amíg visszaértünk Tátralomnicra (Tatraaká Lomnica).

Hasznos információ, hogy a Nagy-Morgás a Magas-Tátra déli oldalának egyik legkönnyebben elérhető csúcsa, mint írtam, csodaszép panorámával a tetején. Pár éve engedélyezték a csúcsra való feljutást mindkét irányból (régebben csak fordított irányban volt megengedett). Azzal tisztában kell lennünk, hogy főszezonban olykor nehézkes lehet egymás kikerülése. Ez főleg a láncos vízmosásos részre jellemző, ám ottjártunkkor nem éreztük, hogy ebből bárkinél is nagy probléma lenne: mindenki bevárta egymást, ha pedig úgy adódott, elengedte a gyorsabbat vagy a régebb óta várakozót.
Továbbá, mivel magashegyről van szó: fontos a megfelelő fizikai állóképesség, felszerelés, esővédelem, lábbeli és vízmennyiség. Ajánlott korán reggel, az első felvonók egyikével megkezdeni túránkat, mert ez egy egész napos, fizikailag megterhelő tevékenység - még akkor is, ha a kedves olvasó nem pont úgy járja be, mint ahogyan azt mi tettük.

Útvonal: Tátralomnic > lanovka > Nagy-Morgás > Zöld-tavi menedékház > Nagy-Fehér-tó > lanovka > Tátralomnic
Táv: 16,2 km
Szint: +720 m ; -1315 m
Mozgási idő: 6:00
Egész idő: 9:30

Csorba-tó

Utolsó napunkra már szeles és esős idő jutott. Lazább, sétálgatós, nézelődős tervünk a Csorba-tó (Štrbské pleso, 1346 m) meglátogatása volt. Részemről nem is sétálgatós, hanem inkább andalgós tókerülésről volt szó, mert az előző napi túrától mindkét, de főleg a jobb térdem és combom nagyon fájt. A durva izomláz nagyjából 5 napig kitartott. Hiába, az eszméletlen sok sziklán való ereszkedést Magyarországon nem lehet megtapasztalni.

Noh, de nézzük, hogy mit érdemes tudni a Csorba-tóról!

Nevét az alatta fekvő Csorbató településről kapta. Ez Szlovákia második legnagyobb tengerszeme és tava. Területe közel 20 hektár, legnagyobb mélysége 21 méter. Megközelíthető autóval (rengeteg parkolóhelyet alakítottak ki), vagy a Csorbatói Fogaskerekű Vasúttal. A Magas-Tátra egyik legfelkapottabb turisztikai központja és helyszíne, számos túraút innen indul. Éppen emiatt sok a szálloda, a vendéglátóhelység, és turistáktól zsúfoltak az utcák - túlságosan is.

A Csorba-tó egykori fellendítése nagyban köszönhető Szentiványi Józsefnek (1817-1905). A már korábban említett Magyar Kárpát Egyesület (MKE) egyik alapítója, később vezetőségi tagja és elnöke volt. Nevéhez fűződik a tó partján épített vadászház, amely később fogadóként is működött. Anyagi támogatást nyújtott az ösvények és a Csorba-tó melletti újabb épületek építéséhez is. Ma szobor és tábla emlékezik meg róla az állóvíz partján.

A tavat nagyjából 2,3 kilométer alatt körbe tudjuk sétálni. Útközben több információs tábla és pad is található. Utóbbiak többségét különböző fa állatszobrok díszítik.
A tó körül több ikonikus épület is felvillan: a Grand Hotel, a Tatras Tower kilátó, egykori síugrósánc (Skokanský mostík) és egy háromszög alakú hotel épülete is.

További fényképek, sztorik, érdekességek:
Facebook
Instagram