2024. február elején Regina barátnőmmel egy közel 20 km-es, 1000 méter szintkülönbséget tartogató túrát eszeltünk ki a Börzsöny kevésbé felkapott részén. A listámon régóta szerepelt Cicőke meghódítása, neki pedig kimaradt egy igazolópont a Börzsönyi Kéktúrázásából, így összehoztuk a kettőt, s egy remek sport értékű kirándulás kerekedett ki belőle, amely során a környék gazdag állat- és növényvilágát is megtekinthettük. Érdekesség, hogy a nap folyamán az összes színű turistajelzésen haladtunk: sárga, piros, zöld, kék.

Reggel a hét órai zónázó vonatra ültem fel a Nyugatiban, amellyel a 8:15-ös, Szobról Kemencére tartó buszra csatlakoztunk át. A hajnali kelésre és reggeli órákra való tekintettel csak az igazi elvetemült természetkedvelőkkel találkoztunk a tömegközelekedésen. 9:15 környékére meg is érkeztünk Kemencére, ahol a buszmegállót követő első sarkon lefordultunk, hogy a Jókai Mór utcán lecsurogva az erdei vasút bázisához érjünk. Az aszfaltos utat, amely mellett a vasút fut és néhol a Kemence-patak folyik, több turistajelzés is színezi. Mély beszélgetésekben elmerülve a sárga jelzést követtük, amíg az egy kőhídhoz közeledve balra betér az erdőbe. A patak körül rengeteg őszapó, cinege és csuszka dalolászott. A kellemesen hűvös vízben pedig kis rákocska közlekedett.

Pár méter után, látva s tudva, hogy elkezdődik emelkedésünk, a kellemes melegben levetettük felsőbb rétegeinket, majd a Dorottyin hegyoldalán a sziklák között kaptattunk. Érdemes párszor megállni s hátratekinteni, csodálatos panoráma tárul így a szemünk elé.

Nagyjából 1,3 km és 200 méter magasság leküzdése után elérünk a Dorottya-bércre (465 m), bár ezt tábla nem jelzi. Pár perccel később érdemes letérni jobb kéz felé, ahol egy kisebb tisztás van a hegyoldalban, ahonnan gyönyörűszép panoráma tárul a szemünk elé. A tavaszias melegben a sziklák is melegek voltak, ezeken ülve teáztunk és ettünk egy kis nasit. Ez a hely egyből a kedvencem lett: kevésbé ismert, mondhatni eldugott szép kilátás pont. Látható az alattunk futó aszfaltos út, rengeteg hegy s völgy, illetve balra eltekintve a Hegyháton lévő következő hegyek: Cicőke, Bugyihó és talán még a Kámor csúcsa is kivehető.

Bár órákat tudtunk volna itt tölteni, haladnunk kellett tovább. A sárga jelzést követve, a Tótok útján már egy szélesebb, erdészeti úton mentünk. Egyszer három őz futott át előttünk az úton. Később, bal kézre található a Felső-tó, amely nagyszerű vaddisznó wellnessközpontnak néz ki. Tőle pár méterre található a Varjas pihenő (465 m), amelyet a sárga kereszt jelzésű út is átszel. Egy nagyobb, padokkal ellátott esőbeálló található még itt, amely érdekessége, hogy tetejét cserép fedi. A gerincen állva, a fák ágai között elláthatunk a közel eső szlovák településekig, amelyek mögött a Tátra hegyvonulatai rajzolódnak ki.

Érdekes, hogy a környék tábláin a szintmagasságok 15-35 méterrel többek, mint amelyeket a mai térképek írnak.

A sárga sávon tovább haladva megjelennek a bükkösök, majd egyszercsak letérünk a sárga háromszög jelzésre: ez visz fel Cicőkére (525 m). Ösvény nincs kitaposva, ámbár friss, pár éves jelzések mutatják utunkat. A vicces nevű csúcson egy oszlop található, rajta az alábbi felirat olvasható: "Állította: a Lokomotív Turista Egyesület Cicőke csoportja alapításuk 26. évfordulóján, 2010-ben." Így már tudjuk, hogy honnan a név. Ezúton is boldog 40. születésnapot kívánok nekik!

Csúcsfotó, s csúcs csoki - ami most házi gesztenye golyó csoki rétegbe foglalva - elfogyasztása után a túloldalon lecsorogva, újra a sárga jelzésen folytattuk tovább utunkat. Ám nem sokáig, mert a Lopona-főnél áttértünk a piros jelzésre. A Lopona-hegy gerincén sétálva enyhén, de folyamatosan haladunk lefelé. Regina egyszer csak megállt: egy hóvirág volt az ösvény közepén. Kicsattan belőlünk az öröm: mindkettőnk első hóvirága az idén! Készítünk róla ezer fényképet, majd letört ágakkal körbevédjük, nehogy véletlenül valaki rálépjen. Folytatva utunkat beszélgetésünket folyton megtöri az "ott is egy" és az "ott is van egy" felkiáltás. A tavasz hírnökei elkezdtek megjelenni, ez minden évben egy emlékezetes pillanat!

Kis idő múlván fókuszunk az útra terelődik: a tengerszint feletti magasság rohamosan csökken, az avarosodott falevelek között pedig enyhén csúszik az út - nem szívesen jönnék a másik irányból. Néha megálltunk, hogy megnézzük az elmúlt időben a környéken végzett fakitermelés eredményét, majd elérkeztünk a Dr. Báró Korányi Frigyes pihenőhöz. A Nagy-Völgyi-patak felett kétféleképpen lehetett átmenni: három vastag törzsű fán vagy egy fém tákolmányon. A rét szélén esőbeálló és padok várják a megpihenni vágyókat. A kellemes madárcsicsergésben elfogyasztottuk szendvicseinket, majd megnéztük a túloldalon található Oszlopó-forrást. Vastábla tartalmazza az információkat: Dr. Báró Korányi Frigyes orvostanár emlékére állította a Budapesti Orvosok Természetjáró Egyesülete 1931-ben, majd felújította a Dr. Dornyay Béla cserkészcsapat 1995-ben. A kinyerhető víz merítős, így fogyasztása veszélyes, vízszűrő használata erősen ajánlott. Ottjártunkkor három bébi szalamandra pihent a kis medencében.

A zöld jelzést követve, völgyben haladva eljutottunk a Kalakocs-pataki pihenőhöz. Itt is egy nagyobb esőbeálló és tűzrakóhely található. A nevét adó patakon átkelve folytatódik a jelzés, felfelé a meredek hegyoldalon. 500 méter alatt 110 métert kell megmásznunk, amely igazán megizzasztja a hátat. A tetején kiérünk az Ötholdasra, amely egy nagy rét. Balra fordulva rácsatlakozunk a kék sávos jelzésre, s immáron ezt követjük.

Megjelennek a fenyvesek, a tegnapi eső után a talaj hol jobban, hol erősebben sáros, de telis teli van lábnyomokkal: róka, őz, borz is járt erre. Utunk enyhén lejt, így tempósan lehet haladni. Az erdők szélét érdekes fa oszlopok díszítik: Lőrinc Ignác szőlője, majd Víg Gyuri földje - régi idők emlékei ezek.

A kék egyszer szűk, tüskés bokrok közé vezet bennünket - mi pedig ahelyett, hogy könnyedén megkerülnénk, átmegyünk rajta. A túloldalán található a Csitár-kereszt, amelyet 1966-ban állítottak, s kétoldalról talán ugyanazon korú fák szegélyeznek, és amelyet roskadozó padok ölelnek közre.

Tovább haladva a Mészdombok elnevezésű részen a sár mély és cuppanós. Szerencsétlenségemre a jobb lábam az egyikben bokáig elmerült. A környék hangos volt a fuldokoló nevetésünktől és káromkodásomtól. A jobb cipőm olyan iszappakolást kapott, hogy ezután biztos letagadhat pár évet.

Elhaladtunk néhány régi s új vadászles mellett. Utunk egyre jobban ereszkedik, majd megjelenik előttünk Bernecebaráti dombra épült fehér temploma. Pár lépés után viszont megtorpantunk: velünk szemben egy fehér és egy narancssárga macska tartott. Amint megláttak, ők is megálltak, s leültek. Vártunk, nem történt semmi, így elindultunk feléjük. Első lépésünkre kétségbeesve elfutottak. Pedig ha tudták volna, hogy mekkora macskamániás hölgyekkel találkoztak!

Leereszkedtünk a faluba, egy kék kútnál vizet vételeztünk, és lemostam a kezemről a rákövesedett sarat. A faluban igyekeztünk, hogy elérjük a buszt, mert nem akartunk egy órát várni a következőre. Az utolsó pár métert futva tettük meg, amelynek köszönhetően elcsíptük a járművet - ezúton is gratulálok magunknak, szép munka volt!
Egy óra és tíz perc alatt visszadöcögtünk Szobra, amely sajnos szintén eseményes volt: kifutott elénk egy őz. Szobról egy óra múlva már a Nyugati pályaudvar emberekkel tömött zsongásába érkeztem.

Útvonal: Kemence - Dorottya-bérc - Cicőke - Oszlopó-forrás - Ötholdas - Csitár kereszt - Bernecebaráti
Távolság: 20 km
Szint: +930 m; -1000m
Mozgási idő: 5:46
Egész idő: 7:14

További fényképek, sztorik, érdekességek:
Facebook
Instagram