2021 és 2022 után ismét volt lehetőségem eljutni az alsó-ausztriai Semmeringbe, ezúttal két teljes napra. Míg a férjem napközben kerékpáros edzésen vett részt, én kirándulgattam a környéken, felfedezve új és meglátogatva már korábban bejárt részeket.

A fővárostól nagyjából 310 kilométerre fekvő település nemcsak a téli sportok kedvelőit csalogatja, hanem bike parkjával a montisokat, illetve alpesi hegyeivel a túrázókat is.

Az első nap egy 13 km-es körtúrára indultam a bike park előtti parkolóból. A reggeli, harmatos hegyi levegőn az első megállóm csupán 400 méterrel odébb volt. Egy katonai temető található itt, amelyben a második világháború során elesett 286 német katona nyugszik.

Pár perccel később elértem egy víztározóhoz, amely szélén őszi kikericsek nyíltak. A tavat körbekerülve abban halakat láttam, a közeli fákon pedig barátcinegék dalolásztak.

Kisétáltam a közeli hotelhez, majd rátértem egy piros sávos ösvényre. A talajon néhol meztelencsigák rejtőztek, a magas fűben pedig egy-két lila vagy fehér növény virágzott.
Egy kis kereszteződésnél elkezdtem a hegymenetet: egy kilométer alatt nagyjából 130 méter szintet kell leküzdeni az egynyomvonalas, cikcakkos ösvényen. Ennek végén egy turistacsomópontba érkeztem, ahol továbbra is a piros-fehér-piros jelzést követve nyugat felé haladtam, hogy felérjek a Pinkenkogel (1290 m) csúcsára. A tetőn egy omladozó, körbekerített épület áll, kilátás pedig nincs. Vagyis talán egy ponton van, de ott egy öregember ült, így nem tudtam megnézni.

A szélesebb, murvás úton visszaereszkedtem az előbb említett csomópontig. Útközben több biciklissel is találkoztam, az útról pedig csodálatos volt a látvány. Követtem tovább a már említett jelzést, az út szélén több helyen is tündöklő tárnicsok állítottak meg egy-egy fotó erejéig. Ahogy a gerincen haladtam, több ponton is meg-megálltam, hogy az alpesi hegyekben gyönyörködjek.

A Semmeringkogel (1166 m) fenyvesekkel borított oldalában egynyomvonalas kacskaringós ösvény vezet le Semmering-Kurort részébe. Az egykori villák között sétálva több padon is leülhetünk. Én is így tettem, madárcsicsergés közben pihentem és ettem egy kis szőlőt, házi snickers energiagolyó kíséretében.

A zöld jelzéseket követve lecsorogtam a hegyről, majd ismerős környékre értem. Egy újabb csomópontban a sárga és kék felfestést követtem, amelyek a Wolfsbergkogel (961 m) oldalában futnak. Több szép kilátást biztosító teraszt emeltek az ösvény mellé, de a 20-Schilling-Blick kilátópontnál legszebb a kilátás.
Nevét onnan kapta, hogy a 20 Schillinges papírpénzen ez a táj volt látható. A látvány elképesztő, a messzebb lévő, kopár hegyek előtt, dimbes-dombos hegyek, zöldellő fákkal és fehéredő sziklákkal, mindez tetézve az öreg vasútvonal viaduktjaival. Másodjára is jó volt itt kicsit leülni és csodálni a nem mindennapi, az UNESCO világörökség részét képző semmeringi vasútvonalat és annak környékét.

Tovább követve a jelzett ösvényt a Doppelreiterkogel-en álló kilátó meglátogatását a nagy tömeg miatt kihagytam, és az egykori szanatórium előtt letértem. Meglepetésemre, az épületet épp felújítják, remélem sikerül megmenteni az impozáns épületet.

A picike, de takaros Wolfsbergkogel vasútállomás mellett elsétáltam, jó volt látni, hogy az állomás szélén még mindig zöldségeket termesztenek. Az ösvény a vasút mellett kanyarog, egy idő után át is kelünk alatta. Ezt követi egy vasutas játszótér, ahová legutóbbi látogatásom óta egy jókora padot állítottak, amin kényelmesen elfeküdhettem egy kicsit. Miután majdnem elaludtam, egy hangos mozdony ébresztett, el is indultam a 640 méterrel odébb található Semmering vasútállomásra. Miután meglátogattam a mosdót, egy újabb kaptató következett. A zöld és kék jelzéseket követve feljuthatunk a település egyik legszebb épületéhez, az 1895-ben épült Szent család-plébániatemplomhoz.

Mellette áll Semmering másik jellegzetes épülete, a völgybe lenéző Grandhotel Panhans. Ez előtt elsétálva hamar visszaérhetünk a centrumot jelentő nagy parkolóba.

Szállásunk a másik jellegzetes semmeringi épület volt, a Sporthotel am Semmering. Teraszáról páratlan a panoráma és csodálatos végignézni a naplementét. A tágas hotelben kényelmes ágyban aludtunk, a reggelinél pedig meglepetten és örömmel telve tapasztaltam, hogy külön vegán asztal várt mindenféle finom és laktató étellel.

Útvonal: Semmering, központ > katonai temető > tó > Pinkenkogel > Semmeringkogel > Waldhof-Park > Echoplatz > 20-Schilling-Blick > Wolfsbergkogel vasútállomás > Kinderbahnhof Semmering > Semmering vasútállomás > kápolna > Semmering, központ
Táv: 12,43 km
Szint: +680 m; -705 m
Mozgási idő: 3:30

Vasárnap kényelmes tempóban jártam a Bécsi-Alpok hegyeit. Induló- és érkező állomásom ismét a felvonó előtti nagy parkoló volt. Éreztem magamban egy kis nyomást, hogy ha már itt van a felvonó, jó móka lenne utazni vele, de végül ellenálltam ennek az érzésnek és inkább oda-vissza lesétáltam ezen távokat. Többé-kevésbé jelzett kis ösvényeken kezdtem meg a hegyremenetelt, amíg kilyukadtam az Enzianhütte épülete előtt. Innen már a markáns terepi utat követtem egészen a felvonó felső állomásáig. Útközben kétszer is átmegyünk a kabinok alatt, több helyen is padok vagy napozóágyak várnak, illetve több helyről is ráláthatunk a bringapark ösvényeire.

A Hirschenkogel (1340 m) csúcsa legutóbbi látogatásom óta megváltozott. A fenti megálló, étterem és kilátó között kalandpark, játszótér, akadálypálya és különböző játékok épültek. Volt is sok gyerek és jókora tömeg. Emiatt el is felejtettem fényképet készíteni és amilyen gyorsan csak tudtam, elhagytam a környéket.

A fenyvesek között lefelé haladó ösvényen sétáltam, majd ismét abban a nyeregben találtam magam, ami a környék csomópontja. Itt három útvonal közül is választhatunk: a bal oldali a legkönnyebb, széles dózerút. A jobb oldalit nem ismerem, de térkép alapján az is hasonló lehet, csak több szinttel és kisebb forgalommal. Továbbá van még a középső út, ez a kedvencem: a fák között vezet, sok szintet tartogat és érinti a Dürriegel (1463 m) csúcsát., amelyen egy nagy rét található, amelyen tehenek is szoktak legelni - ahogy a tehénlepények száma is utal erre. Továbbá innen csodálatos a kilátás: tőlünk balra a Hirschenkogel, előttünk Semmering házai és a távolban fölé magasodó Rax hegység, tőlünk jobbra pedig az Erzkogelen (1504 m) álló kereszt és célunk a Sonnwendstein (1523 m) csúcsa. Olyan szép és békés volt itt minden, én pedig nem siettem, hát lefeküdtem a fűbe és csak bambultam az alpesi tájat.

Amikor úgy éreztem, hogy lassan enni kellne, felkerekedtem és megtettem az utolsó 1,8 kilométert a Sonnwendstein-ig. A hegycsúcs körül rengeteg boci legelészett, de többségük az egyetlen ösvény két szélén feküdt - hatalmas volt a boldogságom.

Felsétáltam a Pollereshütte-be, ahol ittam egy erős kávét, egy üveges Almdudlert és megettem szendvicsem. Ha már itt voltam, nem hagyhattam ki a csúcsot, ám arról most sokat nem láttam, mert nem fértem a kilátópont szélére, de az emberek feje között azt tisztán láttam, hogy kilátástalan a helyzet: körülöttünk felhők takarják a vidéket.

Visszasétáltam, kicsit beszélgettem és fotózkodtam az alpesi tehenekkel, majd az Erzkogel előtti kereszteződésig mentem. Itt az volt a tervem, hogy a sárga vagy kék jelzések közül az egyiket követem (ezek eleinte együtt haladnak), majd eljutok a Dürrgraben nevezetű részhez, amely után lecsorgok a hegy melletti völgyben és visszaérek a nagy parkolóba.
Nagyon szép erdei utakon jártam, végre nem volt sehol senki, csak én és a fák. Viszont amikor az utam belefutott egy markánsabb erdei útba, a jelzett ösvény eltűnt. Telefonomon nem volt térerő, így nem tudtam térképet nézni. Nyilvánvaló volt, hogy ez a markáns út megy valahonnan valahova, de nekem nem ezek az irányok kellenek. Egy kicsit elindultam rajta az egyik irányba, majd a másik irányba is. Egyértelműen egyik se volt jó, térkép híján pedig nem voltam teljesen magabiztos a dolgomban, ezért a leglogikusabb döntést hoztam meg: visszamentem oda, ahol biztosan tudom, hogy hol vagyok és akkor végül egy másik útvonalon megyek le a hegyről. Egy mini tavacskánál egy hegyimentő-szolgálatos ház állt, itt voltak már táblák is. Felmentem egy nagyon meredek gerincen, majd visszajutottam egy tisztásra ahol nemrég jártam, s végül visszasétáltam az Erzkogel előtti kereszteződésig.
Otthonról megnéztem a trackinget és a térképet: jó helyen voltam, az ösvény bement a fák közé, de azt benőtte a növényvilág, ezért nem találtam. Amerre először elindultam, az az útvonal jó lehetett volna, pont azon gerinc mellett vitt el ahol előtte pár órával feküdtem a fűben. Ha egy kicsit jobban bízom magamban és a jó tájékozódásomban, nah meg persze abban a remek mondásban, hogy egy túravezető sose téved el, akkor akár egy kellemes kaland is kerekedhetett volna ebből. De én ott a hegyen, kicsit fázva nem ezt a döntést hoztam meg, ami egyáltalán nem baj.

Végül a markáns, sokak által használt széles erdei útvonalon sétáltam le, hogy visszaérjek a központi nyeregbe (ez volt odafelé nézve a legbaloldalibb ösvény). Innen lecsorogtam vissza a nagy parkolóba, végig a széles erdei úton. Menet közben párszor láttam és hallottam a bringa parkot élvező bringásokat.

Útvonal: Semmering, központ > Enzianhütte > Hirschenkogel > Hochalmweg > Dürriegel > Sonnwendstein > Pollereshütte > Dürrkogel > Hochalmweg > Sonnwendsteinstraße > Enzianhütte > Semmering, központ
Táv: 16,67 km
Szint: +900 m; -895 m
Mozgási idő: 4:20

További fényképek, sztorik, érdekességek:
Facebook
Instagram