Június első felében visszatértünk a Cserhátba, hogy befejezzük a májusban elkezdett 19-es szakaszt. Ez a rész nem túl sok attrakciót és érdekességet tartogatott, viszont a túra utolsó kilométerei ezen hiányosságokat némiképp kárpótolják!

Első nap: Hollókő - Cserhátsurány

Hétköznap tömegközlekedéssel nehezebb eljutni Hollókőre, mint hétvégén. Budapest, Stadion buszpályaudvarról a Salgótarján felé közlekedő járattal mentünk, amelyről Pásztó, bejárati úton szálltunk le. Innen át kell sétálnunk Pásztó vasútállomásához, ahonnan majd továbbközlekedünk. Az átszállásra nagyjából 35 percünk van, amely bőven elég, a két megálló között 700 méter, 10-15 perc a távolság. Időnkbe még az is belefér, hogy az állomás épületében lévő mosdót meglátogassuk. 09:25-kor felszálltunk a Hollókőig tartó járatra, 25 perc elteltével meg is érkeztünk célállomásunkra.
Bementünk a boltba egy-egy hűs italért, én megettem a szendvicsem, hogy később el ne olvadjon, majd visszamentem a boltba visszaváltani az 50 forintos üvegeket.

Túránkat az Ófalu végigsétálásával kezdjük. Hiába van péntek, magányosak nem vagyunk: több iskolás csoport is feladatokat old meg körülöttünk. Az Ófalu 67 háza 1987 óta áll UNESCO védettség alatt. Hazánkból elsőként került fel a világ legértékesebb örökségeit összegyűjtő listára, ráadásul az első falu volt az egész világon, amely kiérdemelte ezt a címet. A település szívében, ahol az egy utcából két utca fakad, áll a fatornyos, zsindelytetős katolikus templom, amely a település emblematikus épülete. Körülötte sorakoznak a fehérre meszelt, tornácos, kontyolt, palóc parasztházak, melyek az 1909-es tűzvész után kapták mai formájukat. Néhányukban kézműves műhelyek, múzeumok, bemutatóházak, boltok kaptak helyet.

Miután elhagyjuk a házakat, még pár méterig az aszfaltos úton maradunk, majd bal kéz felé betérünk a fák közé. Féloldalasan körbeöleljük Hollókő várát, majd átkelünk egy rozoga fahídon. Itt egy kis emelkedő vár ránk, jobbunkon kerítéssel. Rövidesen kiérünk egy rétre, ahonnan bármerre is nézünk a Cserhát jellegzetes dombvidékét láthatjuk.

A Sósi-erdőben vezet tovább utunk, majd 2,5 kilométer után elkezdjük legyűrni az első hosszabb emelkedőt. A Remete-hegyi-nyereg (495 m) egy túracsomópont: a kék háromszög jelzést követve felmehetünk a Remete-hegy csúcsára (512 m), a sárga sávos és háromszög jelzéseket követve pedig egy geodéziai mérőtoronyba tudunk felmászni, ha elég bátrak vagyunk hozzá. Innen erdészeti úton ereszkedünk le, amelyen még a nyomvályósabb, homokosabb részeken is könnyen haladunk. A Csóka-hegyen, Nógrádsipek előtt tehenek legelésztek.

A településen a Dózsa György úton sétálunk végig, majd a temetőt követően a jobbunkon találjuk a kéktúra pecsétjét. Miután megszereztük a lenyomatot, a kis parkban leültünk az árnyékba. Mivel nagyon időben voltunk és nagyon meleg is volt, itt körülbelül egy órás szünetet tartottunk - ez az igazi nyári luxus. A kisbolttal szemben áll egy közösségi tér, ahol ivóvizet és áramot is tudunk vételezni.

A Széchenyi utcán kisétálva köszönünk el a falutól, amely végén egy egykori TSZ áll, falán vörös csillaggal. Az egyik dombon egy vadászó macskát fedeztem fel, míg a távolabbi dombokon ismét legelő tehénkéket. Búza ültetvények mellett sétálunk tovább. A széles, döngölt mezőgazdasági úton legyünk figyelmesek: több letérő is van. Az egyiket el is néztük, a markáns útvonalat követtük, amikor arról már éppen le kellett volna kanyarodni, a 15. kilométer környékén.

Innen indul a napunk utolsó markánsabb emelkedése a Hegyes-hegyre (399 m). Bár a hegy nem hegyes, csúcsát sok szikla borítja. A széles, erdészeti út tovább kanyarog, pár helyről szép kilátás tárul elénk. Cserhátsurány közelében sokáig szója, majd kukorica ültetvény szélén csorgunk le a településre. A messzeségben a holnap megmászandó Szandavár látszódik. Elsétálunk két, egykor szebb napokat látott kastély mellett, majd a Petőfi utca végén az információs táblánál pecsételünk.

Szállásunk az Aranybakancs Vendégház & Bisztróban volt, amellyel nagyon meg voltunk elégedve. A szoba tiszta és jól felszerelt volt, a konyhán odafigyeltek az ételérzékenységeimre.
A 30-36 fokos nyári napon a megszokotthoz képest több döglött állattal is találkoztunk. Volt köztük harkály, vakond, több szarvasbogár, cickány és sikló is.

Kék infó: OKT19
Útvonal: Hollókő > Remete-hegyi-nyereg > Nógrádsipek > Hegyes-hegy > Cserhátsurány
Táv: 21,88 km
Szint: +730 m ; -850 m
Mozgási idő: 5:24
Egész idő: 6:39

Második nap: Cserhátsurány - Becske

Reggelit követően a Rákóczi és Alkotmány utakat követve hagytuk el a települést. Egy gazdasághoz közelítünk, de pont előtte letérünk balra. Kaszálók között érünk fel a Dabra-hegyre (249 m), amelyről mindenhonnan pazar kilátás tárul elénk. Érdemes többször megállni és a hátunk mögé is nézni. A szántó végén, ahol egy vadászles is áll, aznap először pillantjuk meg az előttünk magasodó két hegycsúcsot: a Vár-hegyet Szandavárával és a mellette álló Szanda kőbányát. Innentől nagyon sokszor, de mindig egyre közelebbről látjuk.

Átkelünk egy borókáson, majd jön a nem szeretett dzsindzsa. A burjánzó növényektől alig látni az ösvényt, de szerencsére nem tart sokáig. Ahhoz épp elég, hogy aznapra minden lábunk kiütéses legyen és több rajtunk masírozó kullancsot elkapjunk. Egy újabb kaszálónál balra tekintve jellegzetes fehéres sziklákat láthatunk a hegy oldalában. A térkép ezt írja rá: eróziós homokkő pengék és gerendák. Egy fákkal sűrűn benőtt, keskeny szakasz végén megérkezünk Terénybe.

Ám itt nincs pecsételőpont, de a bolt szerencsénkre pont az útvonalon áll. Nagy volt a csábítás, ebédünk mellé vettünk egy-egy hideg italt és csokoládét is. Miután ezeket a kellemes árnyékban elfogyasztottuk, a kék jelzéseket követve elköszöntünk a falutól. Újabb mezőgazdasági területekhez értünk amelyektől két kilométerig el sem köszönünk. A már említett jellegzetes "kétpúpú hegy" szinte megszokottá és unalmassá válik előttünk, de férjem mezőgazdaságról szóló kiselőadásai mindig érdekesek. Először Szanda települése lesz látható előttünk, ám feléje nem megyünk. Kicsit később, a távolban észrevesszük a Sasbérci kilátó tetejét. Felcaplatunk még a Hucskó-hegyre (295 m), amely tetején lévő adótornyot már régóta látjuk. Egy kicsit erősebb lejtő után megérkezünk Szandaváraljára. A Madách úton található buszfordulóban az OKK információs táblán találjuk a pecsétet.

Az utat követve a tájháznál térünk le jobb kéz felé, ahol egy 10%-os emelkedő végén balra fordulunk. Itt megálltunk, hogy kivegyek egy követ a cipőmből, eközben két fácán kergette egymást a levegőben.
Ezt követi az aznapi utolsó nagyobb, kitartó kaptatónk. Pár kert előtt elsétálunk, majd egy legelőn kelünk át, hogy aztán a hűs árnyékot ígérő fák közé jussunk. Itt található a Mária-forrás és kegyhely. Ottlétünkkor nem voltunk magányosak: egy csapat sátrazott és grillezett, egy nálunk idősebb házaspár pedig szintén túrázott. Megtekintettük a kegyhelyet, vizet vételeztünk a hideg forrásból, ettünk néhány bébirépát és müzliszeletet, majd folytattuk tovább utunkat.

A Gyurika-ároknál megcsodáltam a természet erejével épült hasadékot, majd igyekeztünk tovább az egyenletesen meredek szekérúton. Az egyik fa piciny odvába valaki egy fehér Mária szobrot helyezett, amelyet gyorskötözővel font körbe - megkérdezném a fiatal fát, hogy mit szól ehhez. Egy kereszteződésnél áttérünk a kék rom jelzésre, amely a Vár-hegy vulkáni csúcsára (527 m), Szandavár romjaihoz visz fel. A kitérő nem nagy, csupán 400 méter, ám helyenként az eddig megszokottakhoz képest meredekebb és törmelékesebb szakaszokkal.

Nem tudjuk, hogy ki és mikor építette a kővárat. Azt tudjuk, hogy Luxemburgi Zsigmond király kedvelt híveinek, a Pásztói családnak adományozta, majd a Csetnekiek kezére jutott. Ők részt vettek Nápolyi László trónkövetelő lázadásában, ezért Zsigmond elkobozta, és feleségének, Cillei Borbála úrnőnek adta át, aki a befolyt jövedelmekből tartotta fenn udvartartását. Az Oszmán Birodalom csapatai 1546-ban könnyedén elfoglalták. 1551-ben a "szandai pogányok" gyakori rablóportyáinak megbosszulására a balassagyarmati magyar vitézek felrobbantották a búvóhelyként szolgáló várat. Azóta is romos, régészeti feltárás és megóvás elkerüli. Az egykori torony falának egy része még most is magasodik - ezt láttuk egész nap a messzeségben.

Amikor odaértünk, az idősebb házaspár akkor indult el a vártól. Megbeszéltük, hogy a kéken, a hegyről lefelé tartva újra találkozunk - később így is lett. A várból csodálatos, 360 fokos panoráma tárul a szemünk elé: a Magas-Börzsöny és a Mátra hegyvonulatai, a már említett Sasbérci-kilátó és nem utolsó sorban a mellettünk található nógrádkövesdi kőbánya. Utóbbiban Marci férjem többször járt már, ahonnan mindig megcsodálta a várat - most pedig a várból a bányát.

Meleg volt, sütött a nap, pár felhő volt az égen, de a szél ezen a csúcson annyira fújt, hogy nem zavart bennünket semmi. Sok percen át csak ültünk és csodáltuk a tájat.

De egy idő után folytatnunk kellett utunkat: visszamentünk a kereszteződésig, majd újra a kék sávon vándoroltunk tova: elsétáltunk a kőbánya alatt, majd az oda vezető markáns útról egy hirtelen balra téréssel csorogtunk tovább az egynyomvonalas ösvényen. Elmentünk egy magányosan álló ház mellett, majd az utolsó mezőgazdasági terület mellett is. Itt is érdemes többször megállni és hátranézni: bár a Vár-hegy takarásban van, a Nógrádkövesdi kőbányát több szögből is megnézhetjük. Pár méter után újra fák között vezet utunk, majd megérkezünk Becskére.

Ha időnk és erőnk engedi, érdemes a település szélén álló Megvilágosodás sztúpát meglátogatni, ez kétszer 950 métert jelent.

Ezzel a kétnapos túrával befejeztük a kéktúra Cserháton át futó részeit. Így Írott-kőtől, az ország nyugati határától, Szarvaskőig a Bükk lábáig egybefüggően megvagyunk a teljesítéssel. Ez pont 75%-ot jelent, vagyis háromnegyedes teljesítést. Juhuu!

Kék infó: OKT19
Útvonal: Cserhátsurány > Terény > Szandaváralja > Szandavár romja > Becske
Táv: 17,1 km
Szint: +700 m ; -665 m
Mozgási idő: 4:32
Egész idő: 6:15

További fényképek, sztorik, érdekességek:
Facebook
Instagram