A munkahelyem ablakából kitekintve magaslik a kopár Sas-hegy teteje. Kollégáimmal többször néztük már, hogy milyen szép, de jó lenne egyszer felmenni oda. Több se kellett nekem, megszerveztem egy csapatépítő kirándulást.

A Sas-hegy Budapest természeti értékei közül kevésbé felkapott, amelynek megvannak a pozitív és negatív oldalai. Eleinte nem terveztem beszámolót írni erről a kirándulásról, de az Instagram oldalamon feltett kérdés matricából is egyértelműen kiderült, hogy lenne rá igény. Ismerősi köreimből leszűrve is állíthatom, hogy sokan nem tudnak vagy nem hallottak még a Sas-hegyről, így remélem ezzel a bejegyzéssel kicsit tágítom az ismereteket, és kedvet hozok a hely felkereséséhez.

A 30 hektáros természetvédelmi területet kerítés veszi körbe, így nem lehet csak úgy bemenni. Szerdától péntekig csoportokat fogadnak, hétvégén a nyitvatartási idő szerint mehet bármely érdeklődő. A Sas-hegyi Látogatóközpont BKV busszal könnyen megközelíthető (Korompai utca megálló), kerékpártámaszok és kis parkoló is helyet kapott előtte. A főépületben van egy interaktív kiállítás, mellette játszótér, de számunkra a szakvezetéssel egybekötött körséta és előadás, illetve a kilátóból való panoráma megtekintése vitte a prímet.

Szakvezetőnk elképesztő energiával és lelkesedéssel mutatott meg és mesélt el rengeteg érdekességet, tudnivalót a helyről, annak élővilágáról, történelméről és jelenéről. Ezeket ha akarnám se tudnám visszaadni.

A helyi állatvilág nagyon sokszínű. Rengeteg gyík él a dolomotos talajon: főleg fali, zöld és pannon gyík. Madarak közül a vörös vércse emelkedik ki, nagyobb testű emlősből pedig borz és róka is él a területen. Előbbi nyomait sokszor látták már, de idén nyáron találkoztak vele először, amikor egyik este a kerítés alatt tuszakolta át magát. Rókák régóta élnek itt, messzebbről a rókavárakat is láthattuk, sőt a tanösvény mellett található a "nyári rezidencia" is, ahol néha hűsölnek. Idén júliusban a szerencsés látogatók pici rókákkal is találkoztak, akik nem féltek megmutatni magukat.

Egykoron hatalmas szőlőültetvény volt a dombon, amelyből híres bort készítettek. Ennek egy betegség vetett véget, amely megfékezésére többek között mandula és orgona ültetésével próbálkoztak. Ezek, a szőlő kivételével, a mai napig élnek a területen. Az orgonával azonban vigyázni kell, komoly károkat tud okozni, a mai napig bizonyos időközönként írtják.

Két, a jégkorszakból itt maradt növény is honos a védett területen: a budai imola és a budai nyúlfarkfű. Ősz révén ezek már elnyíltak, így saját fényképet nem tudok róluk mutatni. Mellettük több, fokozottan védett növényt is meg lehet csodálni, mint például a magyar gurgolya, vagy több kosborféle. De sárga kövirózsa, téli jázmin, és molyhos tölgy is található. Nem véletlen, hogy Natura 2000-es terület is egyben a magaslat.

A Petőfi Laktanya (új nevén: Mária Terézia Laktanya) közelsége mindig fontos volt a hely életében. A nyitottabb erdőterületek alatt a mai napig lehet gyakorló lövészárkokat találni. A második világháború alatt több bunkert is kialakítottak a hegyen. Az egyik ilyenben lakik Józsi, a két méter (!) hosszú haragos sikló. A lábunknál helyezkedik még el a Földrengéskutató Intézet is.

A séta alkalmával magát a hegyet is körbejártuk, így mind megízlelhettük, hogy egyik oldalán sokkal hűvösebb van, míg a másikon olyan meleg, hogy szinte szakadt rólunk a víz. Érdekes egy mikroklíma ez, amely egész évben, minden évszakban megfigyelhető.

A keleti hegyoldalban járva a sok szikla közül kiemelkedik a tanösvényről is könnyedén látható Beethoven-szikla. A zeneszerző egyik magyar barátja látta meg benne a mester arcát, a monda szerint innen ered a név.

Körbesétálva feltűnő lehet, hogy nem látjuk a Dunát, ez megnehezítheti a tájolást. Ez csupán azért van, mert nem vagyunk elég magasan. A 266 méter magas tetőn kiépítettek egy kilátót is, amelyből már látszik a folyónk. Tiszta időnk van, a Kékes vonalultatait is lehet látni.

Bővebb információt a nemzeti park oldalán lehet találni.

További fényképek, sztorik, érdekességek:
Facebook
Instagram