Naszály: a jellegzetes narancssárgás hegy
Szeptember utolsó hétvégéjén felmentünk a Naszályra, hogy megnézzük azokat a helyeket, amelyek a három héttel azelőtti kéktúránk során kimaradtak. A kellemes őszi napsütésben nagyon jól esett ez a panoráma nézéssel megfűszerezett közepes intenzitású, kisebb körtúra.
Túránkat Kosd határában, a Bánya-völgy elején kialakított parkolóban kezdtük. Innen, a zöld ↺ jelzést követve hatoltunk be a völgybe. Enyhe emelkedőn, körülbelül 600 méterrel később érkezünk meg az első állomásunkra, a Kosdi Szénbánya hősi halottainak emlékművéhez (234 m). Az 1931. szeptember 28.-án bekövetkezett tragédiában hét bányász vesztette életét. A kihelyezett tábláról megtudhatjuk, hogy már 1770-től ismert szénterület volt ez a vidék. A Kosdi Szénbánya 27 éves működése alatt 211,5 ezer tonna szenet hoztak a felszínre. A bánya folyamatos vízbetörés veszélyének volt kitéve, bár 1907-ben még emberáldozat nélkül mosta el a járatokat. Az anyagilag veszteséges bányában '31 szeptemberében egy kilenc fős csapat egy robbantás anyagát termelte ki, amikor hirtelen, nagy robajjal betört a víz. Hatan életüket vesztették, hárman megmenekültek, ám később az egyik megmenekült belehalt az itt szerzett traumába. A hat elhunyt bányász a mai napig a hegy belsejében nyugszik.
Az enyhe meredekségű túránkat tovább folytatjuk a kövekkel kirakott úton, amíg egy nagyobb elágazáshoz érünk. Itt találkozunk a kékkel, ahol a zöld körjelzéssel együtt mutatják tovább az irányt balra fel, a hegygerinc felé. A hátizzasztó kaptatón a gerinc kevésbé benőtt részére érve több szép kilátás mellett is elmegyünk, melyen megpihenve kivehetjük magunk előtt Ősagárdot, kicsit jobbra Keszeget, kicsit balra pedig Nőtincset és tavát.
Most nem hagytuk ki a Násznép-barlang (510 m) megtekintését, amely a második állomásunk. A fő turistaútról csupán 100 méter letérést jelent, de közben folyamatosan ereszkedünk, főleg az elején van egy nagyon meredek szakasz. Minthogy ezen kell majd visszamennünk (amit én személy szerint jobban kedvelek, inkább felfelé megyek a nagy meredeken, minthogy lefelé), minimálisan gyakorlottabb túrázóknak ajánlanám a megközelítést, a papucs itt ellenség lesz. Lefelé menet többször is dámszarvas bőgést hallottunk, bár a körülöttünk szaladgáló vizslát ez nem hozta lázba, csak minket.
A triász korban (a dínók korában) keletkezett barlang jól karsztosodó dachsteini mészkőből épült fel, és több kisebb-nagyobb járatból áll. Hossza 225 méter, ezzel a hegy harmadik legnagyobbja, a Víznyelő-barlang és a Nincs Kegyelem aknabarlang után. Több régészeti lelet is bizonyítja, hogy ősember is használta a sziklaüreget. Medve és őstulok csontjai mellett találtak még itt cserépdarabokat és edény törmelékeket is. Utóbbiból annyit, hogy sokan a név eredetét ehhez kapcsolják, hiszen az akár egy násznéptől is származhatott. A hideg megkezdtével denevérek lakóhelye, ezért ekkor nem szabad látogatni. Ottlétünkkor előttünk mások már megtekintették, szóltak, hogy nincsenek még befészkelt denevérek, se guanó, így az első terem közepéig betértünk. Felkészült túrázóként volt nálam fejlámpa, ami nagy segítséget jelentett a barlang mély sötétjében. Emellett hideg is volt, a leheletünk látszott, és amikor levettem hátizsákomat, a hátam sátáni módra párolgott. A barlang alja, befelé haladva egyre csúszósabb, mintha jégen egyensúlyozna az ember, emiatt se hatoltunk beljebb, pedig amúgy összegörnyedés nélkül lehetett volna.
A barlang után a harmadik állomásunk a Naszály csúcsa (652 m). A két hely nagyjából egy kilométerre fekszik egymástól, de közben 115 méter szintkülönbséget kell még megmásznunk. Az itt álló egykori geodéziai mérőtorony vaslépcsőjének tetejéről az impozánsabb déli, Dunára néző részt nem lehet belátni, inkább az az irány látható, ahonnan feljöttünk, bár azt is takarják a fák. Odalent ebédszünetet tartottunk, miközben más túrázókkal és túrázó kutyusokkal beszélgettünk. Érdekesség, hogy a Naszály geológiailag nem a Cserháthoz, hanem a Pilishez tartozik, csak a Duna úgymond arrébb tessékelte egykoron.
A negyedik állomásunkhoz 118 métert kell ereszkednünk, és körülbelül egy kilométerrel odébb található: ez a Látó-hegy (534 m). A csúcstól a kék jelzést követjük lefelé, majd egy nagyobb elágazásban, a Naszályi vaditató tó mellett, ahogy a tábla is mondja, a kék háromszögre térünk át. Ahogy a Látó-hegy kilátópontjához érünk sziklákat és egy keresztet találunk. Továbbá természetesen a csodálatos panorámát, amiért megérte idáig feljönni. Tőlünk jobbra láthatjuk a Naszályon még ma is működő Sejcei kőbányát, amely mészkőkitermelése teszi emblematikussá a narancssárgás hegyet, illetve előttünk, a kisebb, Gombasi agyagbányát. Lábunk előtt az M2-es, a cementgyár, Vác és nagy, jellegzetes épületei, mint a börtön és a dóm. Mellette a Szentendrei-sziget, a Dunakanyar, jobbra eltekintve, tiszta időben pedig még a Visegrádi várat is láthatjuk - ottlétünkkor őszies homályban. Ez a terület egyben siklóernyős rajt helyszín, ottlétünkkor is volt kettő repkedő. Vicces, mikor jóval az ember feje felett valaki tüsszent, elsőre nem is értettük, hogy ezt honnan halljuk.
Ez követően visszamentünk a kiszáradt tóhoz, majd ott áttértünk a S+ jelzésre. Innen olyan 1,4 km-t teszünk meg folyamatos enyhe ereszkedésben, hogy elérkezzünk a Nagybánya-kőig. Ez előtt van egy kitaposott, pár lépéses ösvény, ahonnan nagyon szép panoráma terül a szemünk elé. Igazából ez annyira tetszett nekünk, hogy el is felejtettük, hogy itt kell lennie az egykori bányának, bár, tábla se jelezte, így simán gyalogoltunk tovább az úton, elfeledve ennek felkutatását. Valószínűleg a sok, benőtt fa is a homályba veszést segítette. A lábunk alatt kavicsossá vált az út, amely fura volt, hiszen a Duna elég messze van. Ez azzal magyarázható, hogy a Naszály hegyet főként alkotó dachsteini mészkő jó vízelvezető és víztározó. A Kosdhoz közeli oldalon alul vékony kavics és agyagtakaró van, amire az édesvízi mészkővel fedett szén települt.
Pár lépéssel odébb ismét egy csomóponthoz értünk: ekkor két lehetőség állt előttünk. Tovább haladunk északnak a zöld körtúra jelzésen, és így majd Kosd településén át kell gyalogolnunk, vagy tovább megyünk keletnek, a sárga plusz jelzésen maradva, ami majd belevisz a zöld jelzésbe, amin az első kilométereinket tettük meg. Utóbbit választottuk, így kényelmesebben vissza tudtunk térni az autóhoz.
Utunk egyre jobban ereszkedik lefelé, a talpunk alatt egyre több a narancssárgás színű nagy kő és kisebb szikla. Kis idő múltán érkezünk a Padimentum-, vagy más néven Pádimentom-kőhöz (388 m). 1895-től bányászták itt a pados elválású, tömött szerkezetű, fényesen kopó mészkövet. Az itt kinyert anyagból a kőfaragók kockaköveket és járdalapot faragtak. Feltételezhetően innen is ered a bánya neve, amely padlót jelent. A fák itt is átvették az uralmat, nem láthatunk túl sokat az egykori bányából.
Tovább haladva, a jelzés hamar áttér egy erdősebb ösvényre. Jobban bevisz a fák közé, az erdő egy kicsit mélyebb részére, távol a széles erdészeti utaktól. A fiúk még ugráló őzeket is láttak a távolban. Az ösvényt nem tudjuk eltéveszteni, szinte minden második fán ott a sárga jelzés, amely szerintem azért már enyhén túlzás, tekintve, hogy a nyomvonal egyértelmű, és nincs másik a közelben. Párszor átkelünk néhány vízmosáson, de az egész szakasz kevesebb, mint egy kilométer. A végén oda érkezünk, ahol a zöld és a kék találkozott, ez előtt pár méterrel csatlakozunk s térünk át a zöld jelzésre, hogy a már megtekintett bányász emlékműhöz, majd a parkolóba érkezzünk.
Ha megjött a kedved a Naszályhoz, vagy további érdekességek, látnivalók, túrák is érdekelnek, akkor ebben a beszámolóban írtam még róla.
Útvonal: Kosd -> Bánya-völgy -> Kosdi szénbánya hősi halottai emlékmű -> Násznép-barlang -> Naszály csúcs -> Látó-hegy -> Nagybánya-kő -> Padimentum-kő -> Kosdi szénbánya hősi halottai emlékmű -> Bánya-völgy -> Kosd
Táv: 10,36 km
Szint: +815 m ; -610 m
Mozgási idő: 3:49
Egész idő: 4:50