Augusztus 19.-én folytattuk az előző hétvégén megkezdett második szakaszt. A 38 km kevés megtekintenivalót tartogatott, cserébe sík vidéket ígért. A szúnyog és bogár rajok, illetve a magasra burjánzott növényzet folyamatos gyorsaságra sarkallt bennünket. Ezek eredményeként új egyéni átlagsebesség és új egyéni napi megtett kilométer rekordot is döntöttünk.

Szombat reggel Sümeg autóbusz-állomásról induló busszal Hosszúperesztegig utaztunk. A busz ablakából meglepetésünkre bármerre néztünk ködöt láttunk. Az autóbusz-váróterem megállótól egy kilométerre található római katolikus templomig sétáltunk, amelynek kerítésén található a pecsét, a vegyesbolt szomszédságában. Pecsételést követően a padnál ettünk még egy kicsit az előző este elkészített csokis-kakaós csigából, energia feltöltés céljából. A bolt körül nagy volt a sürgés-forgás, sok helyi beszélgetett egymással: nem csoda, szombat reggel 9 óra volt.

Az aszfaltos úton hátrahagytuk a falut, a negyedrangú főútvonalon betértünk a fák közé. Egyre több szúnyog lett, ezért befújtuk magunkat ellenük. Vicces volt nézni, ahogy közeledve felénk "meggondolják magukat", és kikerülnek vagy visszafordulnak. Az útról jobbra térünk le, ahol kivágott fák sorakoztak a széles, döngölt erdei út mindkét szélén. Akkora bogár- és szúnyog invázió volt, hogy gyorsan, szinte idegből haladunk - bár főleg Marci, mert engem az újonnan vett és első bevetésére elvitt sun hoodie felsőm hosszú ujjai és kapucnija nagyon jól védtek.

Nagyjából 2 km után elérjük a Szajki-tavak szélét. Tőlünk jobbra találhatóak a tavak, a fák között bekukkantva mólókat és kisebb faházakat látunk. 1,7 km-en át sétálunk a tavak szélén, amikor megérkezünk az üdülőtelepre: nyaralók, büfék, parkoló autók s a strand bejárata fogad minket. Egyenesen tovább megyünk a kemping felé, de még az előtt, a Szajki Erdészháznál a villanyoszlopon lévő pecsétből lenyomatot veszünk. Visszasétáltunk a Fürdő utca sarkán lévő kék kúthoz, hogy feltöltsük vízkészleteinket. Ez nagyon fontos, a továbbiakban nem lesz vízvételi lehetőség, csak Sümegen, ami innen még 34 km!

Jégkrémet majszolgatva haladtunk tovább a kéken. Közeledésünkre az ösvényen lévő esővízből összeállt nagy pocsolyákba békák ugráltak bele. A felduzzasztott Csörgető-patakot kis hidak vágják el egymástól. Az egyik gátról körülnéztünk, s a tó egy távolabbi pontján hattyú családot láttunk fészkelni.

A vizes területek elhagyásával csak a békák tűntek el, a szúnyogok nem igazán ritkultak. A kék jelek több helyen eltűntek a dús növényzetnek köszönhetően, vagy egyszerűen csak hiányosak voltak, ezért többször elő kellett vennünk a telefonunkat, hogy turistatérkép segítségével megtudjuk, merre is kell mennünk. Volt egy olyan rész, ahol az ösvényt a már előttünk erre járt kéktúrázók taposták ki az embernyi, vagy még annál is magasabb növényzetben. Egy kerítés széléhez érve elbizonytalanodtunk: merre tovább? Egyenesen, ahol szélesebb az egykori út, de kevésbé látszik a kijárt ösvény, vagy balra? Térerőnk nem volt, így ketté válva mindkét irányba elnéztünk kicsit. Én a balra kanyarodásra szavaztam, mert a kerítésen volt egy kicsi kék szalag - máskor is láttam már ilyet, néha jó ezeknek hinni, nem véletlen kerültek ki. Hiába sétáltam jó pár percet előre a dzsungelben, kék jelzést nem találtam, ellenben térerőt igen: ez az, jó helyen vagyok! Kiabáltam Marci után, utolért, haladtunk tovább, miközben átvágtunk a világ összes csalánosa, parlagfüve és sárga virága között. Kisvártatva kiszélesedett az út, a kerítésen megláttuk az első kék jelet is. Kiérve a dzsungelből mind a ketten tetőtől-talpig sárga virágporral voltunk borítva - mennyország lehetnénk a méheknek. A szemmel látható pollenfelhő ellenére nem jött ki az allergiám (éljen, megéri szedni a gyógyszert), ezért kárörvendően jól kiröhögtem, főleg a parlagfüveket.

A kerítés mellett felmentünk egy kis dombon, majd egy öregebb fákkal teli erdőben haladtunk. Egyszer egy kisebb rét széléhez értünk. Egy ideje már kevesebb volt a szúnyog, viszont kezdtünk egyre éhesebbek lenni: leültünk a szikkadt földre, ettünk s pihentünk kicsit. Ekkor vettem észre, hogy a két lábam telis-teli van piros csípésekkel, mintha bárányhimlős lennék. Sebaj, majd elmúlik, legalább vízhólyagom és izomlázam még nincs.

Egy sokadrangú, alacsony forgalmú úton haladtunk, amikor lelassított mellettünk egy autó, sofőrje megkérdezte, hogy kell-e fuvar. Visszaválaszoltuk, hogy kéktúrázunk, erre ő nevetve intett egyet, s tovább gurult.

Utunk egybeolvad: sietünk a bogarak elől, olykor idősebb fák között, olykor pedig akácosok között, vagy kerítések szélén, parlagfüvek és nagyra nőtt gazok között vágunk keresztül. Amikor aszfaltos útszakaszhoz érünk, fellélegzünk s örülünk, van pár percnyi szúnyog-mentes részünk. Figyeljük a jelzéseket, mert hosszú egyeneseinket bármikor elhagyhatjuk jobbra, vagy balra kanyarodva. Újra egyre több a nagy pocsolya, ám sajnos békák nélkül. Némelyik kitölti az egész utat, olyan széles. Egybe kicsit bele is csúszok, mindkét cipőm, de főleg a jobb alaposan sárral borított lesz, de nem ázik be.

Átsétálunk egy sárgakorlátos hídon, amely alatt vasúti sínek fekszenek, s egyhamar Veszprém megyéből Zala megyében találjuk magunkat - ahogy a kihelyezett táblák felhívják erre a figyelmet. Az aszfaltos útról balra letérve egy tölgyfán vár a következő pecsét. Nyolc kilométer múlva pedig a következő, addig erdőkben s aszfaltos utakon haladunk. Elsétálunk egy óriás szójabab ültetvény mellett is, melynek végében gémek vadásztak. 

Kisvásárhelyen a haranglábnál található a pecsét, melyet több pad is körbeölel. Itt tartottunk egy pihenőt, megettem a maradék szendvicsemet is. Egy fiatal kismacska jött hozzánk ismerkedni és játszani, ámbár hiába jeleztük neki, hogy nem szeretnénk most ismerkedni és új barátokat szerezni, ő kitartóan ott lebzselt körülöttünk. 

Innentől Sümegig már alaposabb, észrevehetőbb és több kék jelzés mutatta utunkat. Ez azért is lehetett, mert nem túl régen, pár éve módosították itt az útvonalat (előtte a forgalmas autóúton haladt). A távolban néha meglátjuk a kimagasló Sümegi várat.

A falutól odébb átsétálunk a Marcal felett, amely után szántóföldek között vezet utunk. Egyszercsak egy őz szökellt előttünk, s folymatosan felénk közeledett. Nem vett minket észre, ami érthetetlen volt, hiszen semmi nem volt a közelben. Marci tapsolt néhányat, erre már felfigyelt, megállt, ledermedt, majd megfordult, s ugyanúgy jobb-balra szökellve elment. Fura egy jószág volt. Kicsit később elérkezünk a Meleg-víz mellé, amely felett át is kelünk, kicsit rozoga, de stabil fahidakon. Az útvonalunk attrakciója ez. Az egyik közeli fa törzsét hód rágta nyomok díszítették.

Messzebbről dörgés hangja hallatszik, így újra sietősebben haladunk, nehogy elkapjon a vihar. A Tarányi-kastély közeléhez érve kék templom jel jelzi az utat a Tarányi-kápolnáig. Ezt terveztük megnézni, de inkább kihagyjuk, nehogy elázzunk - később kiderült, elkerült minket minden égi áldás.

Hamarost kilyukadunk egy kukoricáshoz, amely szélén vezet az ösvényünk. Itt óvatosan kellett haladnunk, mert nagyon keskeny volt, balra tőlünk villanypásztor őrizte a termést, jobbra pedig ember nagyságú parlagfű és csalán nőtt. Amikor a tábla végéhez értünk, jobbra fordulva gyalogoltunk tovább, balunkon szintén kukoricás, de jobbunkon már lucernás volt. A távolban a Sümegi vár egyre nagyobb lesz, sőt már a közeli vasútállomásról is halljuk az ismert MÁV szignó dallamát.

Az állomás felé tartva egy autós hüvelykujjával felfelé mutatva elismerését fejezi ki számunkra. Az állomásra érve köszöntünk a pecsétnek, majd a mosdóban kicsit felfrissítettük magunkat, s igyekeztünk lemosni lábunkról az oda tapadt sarat és pollent. Immáron kényelmes tempóban a kéken elcammogtunk az autónkhoz, hogy aztán lezárjuk az aznapi túránkat.

Meglepődve állítom, hiába, hogy 41 km-t mentünk, 5 km/órás átlagsebességgel, én még bírtam volna tovább is. Bár nem áll szándékomban legyőzni ezt az új rekordot, valami ilyesminek képzelek el egy unalmasabb Alföldi Kéktúra szakaszt.
Sok ismerősöm jelezte, hogy ez a kettes szakasz az Országos Kéktúra "halál szakasza", annyira egyhangú és unalmas. Én ezzel teljesen nem értek egyet. Valóban kevesebb a látnivaló, és a hosszú egyenesek unalmasak tudnak lenni. De cserébe jobban el lehet mélyedni a gondolatainkban, jobban befelé lehet figyelni. Mindenesetre ha kicsit jobban tart az ember az ilyen egyhangúságtól, akkor érdemes két vagy három külön túrára bontani ezt a szakaszt, (mint ahogy mi is tettük), ezzel jobban elkerülhetjük a "kiégést" ezen a szakaszon.

Kék infó: OKT02
Útvonal: Hosszúpereszteg > Szajki-tavak > Ötvös > Kisvásárhely > Sümeg
Táv: 41,06 km
Szint: +505 m ; -435 m
Mozgási idő: 8:08
Egész idő: 9:07

További fényképek, sztorik, érdekességek:
Facebook
Instagram