Országos Kéktúra

Hazánk legismertebb és egyben leghosszabb túramozgalma Írott-kő (Kőszegi-hegység) és Hollóháza (Zempléni-hegység) között húzódik 1173 km-en.

Több hónapnyi várakozás után végre eljött egy olyan hétvége, amikor nem volt dolgunk, és az időjárás is kellemes volt, így mehettünk kéktúrázni! Én már nagyon-nagyon vártam ezt a szakaszt, nagyjából fél éve be voltam zsongva, hogy menjünk már. Ez a táv sok kalandot tartogatott a számunkra: voltak vad kosok, nagy lejtmenetek, zöldülő erdők, és egy...

Szeptember első hétvégéjét Zalakaroson töltöttük, mely során elmentünk a közeli kéket is bejárni. Ez volt az első Balaton-felvidéki kék túránk, amely egyúttal az eddigi leghosszabb szakaszunk is lett. Kezdjük is el a beszámolónkat, de figyelem, hosszú nadrág viselése erősen javasolt!

Az augusztus huszadikai hosszú hétvége egyik "hűvösebb" napján újra felhúztuk a kiránduló cipőt. Választásunk az Országos Kéktúra 12-es szakaszára esett. Ez volt Budapesthez közel, és ez volt 20 km alatt. Annyit elspoilerezek, hogy eddig ez volt a legunalmasabb szakaszunk.

Végre elértünk oda, hogy egy friss kirándulás élményéről írhatok. Ehhez azért hozzájárult, hogy a nyáron a hőségre és az allergiámra való tekintettel nem igazán mentünk el túrázni. Ezt tegnap, október 6-án, azonban be is pótoltuk.

Belekezdtünk az Országos Kéktúrába. Hogy miért? Mert miért ne!
Szeretünk kirándulni, szeretjük hazánk tájait, amelynek sok részén már jártunk, sok részén nem jártunk, hol együtt, hol külön. Sok cikket, véleményt, tapasztalatot elolvastam és megnéztem (ezer hála A kék menet-nek), végül mefogalmazódott bennem, hogy ezt én is meg akarom csinálni, én...